Különösebb meglepetéseket nem tartalmaz a kormány által tegnap elfogadott költésgvetés-kiigazítás: a tervezet afféle írásos bizonyítéka a jelenlegi hatalom tehetetlenségének, hozzá nem értésének, szűklátókörűségének.
A Fidesz a következő hetekben dolgozza ki, hogyan viszonyul a romániai magyar politikai szervezetekhez, melyiknek milyen feladatot, szerepet szán az általa elképzelt egységes magyar nemzetpolitika megvalósításában — ez derült ki az MPP vezetőinek Kövér Lászlóval, a magyar országgyűlés fideszes elnökével lezajlott találkozóján.
Megkezdődött a giuleşti-i kórházban történt robbanás okainak feltárása, s már az első napon olyasmik derültek ki, amelyek legriasztóbb rémálmainkat is felülmúlják, s éles fényt vetnek a román kórházakban uralgó állapotokra, amelyeket itt és most hadd ne minősítsünk, minősítik magukat.
Felfüggesztették a szülészet vezetőségét
Felfüggesztette a giuleşti-i szülészet vezetőségét a vizsgálat végéig Bukarest főpolgármestere, Sorin Oprescu azt követően, hogy tegnap délután Cseke Attila egészségügyi miniszter felszólította, váltsa le a hétfői tragédiáért felelős kórházi menedzsmentet. Cseke Attila elmondta, maga is fontolóra vette, hogy lemond tisztségéről az „erkölcsi felelősség" miatt, de végül nem tette, mert ez a kórház nem a minisztérium hatáskörébe, hanem a bukaresti főpolgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozik. Cseke azt is elmondta, hogy a giuleşti-i szülészet a kivizsgálás ideje alatt végig zárva marad. A tragédia körülményeit a legfelsőbb ügyészség kriminalisztikai osztálya vizsgálja, a nyomozás ismeretlen tettesek ellen folyik súlyos testi sértés és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt. A hétfőn bekövetkezett robbanásban és tűzben négy újszülött meghalt, hét kisbaba súlyosan megsebesült.
Megszavazta Kovászna város helyi tanácsa a polgármesteri hivatal új szerkezeti felépítését. Ennek következtében 39 állás szűnt meg, ebből 19 közhivatalnoki, 20 szerződéses — valamennyi betöltetlen, így senki nem marad munka nélkül a városházán. Sőt, még így is maradtak betöltetlen állások, ezekre viszont nem alkalmazhatnak.
A kórházakban dolgozók nem közalkalmazottak, ezért a kormány nem rendelkezhet fizetésük csökkentéséről — állítja a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház TESA szakszervezete, amely emiatt pert indít a munkáltató ellen.
Habár Sepsiszentgyörgy költségvetésében mindössze százezer lejt különített el az önkormányzat a polgármesteri hivatalnak otthont adó épület tatarozására, most a testület jóváhagyta a városháza felújítására vonatkozó technikai-gazdasági iratcsomót, mely szerint a teljes befektetés 350 000 lej, ebből a munkálatok értéke közel 250 000.
Egyre több és több bírálat, cikk jelenik meg a sikertelenül vizsgázó pedagógusokról. Nekem több fiatal pedagógus ismerősöm is akad, elég érdekes dolgokat mondtak el.
Amikor huszonkét esztendő után ismét ráborulhattam a mai Románia széles keblének acélos szikláira, annak is éppen a közepén, a Székelyföldön, ott, ahol az ország szíve s a Vatra Românească ver (bennünket), megfogadtam, hogy nem panaszkodom, mert nem lesz hozzá erőm. Ezt a fogadalmat már be nem tarthatván, elmondom itt egy töredékét annak, amit megéltünk kettesben a Romtelecommal.
Egy II. világháború utáni tömegsírt tártak fel a hatóságok a délkelet-csehországi Dobronínban — közölte tegnap a cseh rendőrség. Meg nem erősített értesülések szerint a sírban tizenöt szudétanémet férfi lehet elhantolva, akiket 1945 májusában cseh civilek gyilkoltak meg. A feltárt sírban csont- és ruhamaradványokat találtak, amelyeket most DNS-vizsgálatnak vetnek alá.
Pulyka Paula sudár termetű ifjú lány volt, a pulykacsalád ígéretes sarja. Gyerekként mindig kitűnt gyors felfogásával, na meg néha epés megjegyzéseivel. Sohasem örvendett osztatlan népszerűségnek Kerekerdőn.
Az egyedülálló apákról kevesebb szó esik, pedig nekik is kettő helyett kell a gyerek mellett állniuk. Fontos, hogy amíg egészen kicsi a csemete, munkáját, párkapcsolatát úgy alakítsa, hogy elsősorban a gyermek érdekeit vegye figyelembe. Több oka lehet, ha egy apa egyedül neveli gyermekét vagy gyermekeit.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó feleség, édesanya, testvér, rokon és jó szomszéd, a sepsiszentkirályi születésű sepsiszentgyörgyi
KANYÓ MIHÁLYNÉ BACZONI MARGIT
volt textilgyári alkalmazott
életének 69., házasságának 50. évében rövid szenvedés után elhunyt.
Temetése 2010. augusztus 19-én 15 órakor lesz a szemerjai új ravatalozóházból.
Részvétfogadás a temetés napján 14 órától.
A gyászoló család
4236248
A hét végén az albisi falunapok alkalmával minifoci-bajnokságra kerül sor, amelyre a szervezők szeretettel várnak minden futballkedvelőt. A megmérettetés szombaton 10 órakor rajtol. Érdeklődni és jelentkezni a 0744 385 165-os telefonon, nevezni a helyszínen is lehet 9.30 óráig. (t)
A kormány tegnapi ülésén jóváhagyta az idei év első költségvetés-kiigazítását, több tárca büdzséjét csökkentették, és így biztosították az alapokat a nyugdíjak, munkanélküli-segélyek és más szociális juttatások kifizetésére, az indoklás szerint azért volt szükség erre, hogy elkerüljék „bizonyos társadalmi konfliktusok kirobbanását".
Végre felgyorsulni látszik A borvíz útja oly döcögősen indult terve, Bölön határában is épül a borvizes kezelőközpont, s ha a szeptemberi határidőre nem is sikerül átadni a kész épületet, immár bizonyos: kis csúszással, de elkészül.
MARADNAK. Az RMDSZ nem lép ki a kormányból — állítja az Adevărul Markó Béla nyilatkozatára alapozva. A szövetség politikájával és eredményeivel elégedetlenek közé sorolja a lap Lakatos Pétert, aki a 2011-es költségvetés vitájához köti a koalíció fennmaradását. Ekkor ugyanis eldől, hogy a nagyobbik kormánypárt támogatja-e az RMDSZ javaslatait.
Ősztől nem lesz elemi iskolája Lisznyópataknak és óvodája Uzonfüzesnek, valamint bezárják a csernátoni 3-as iskolát. A gyermekeket mindhárom esetben a községközpontba szállítják iskolabusszal.
A megyei rendőrség összes operatív osztálya átköltözik a Kovászna Megyei Dózsa György Csendőr-felügyelőség épületeibe. Jeleztük, hogy hétfőtől a sepsiszentgyörgyi kapitányság, valamint a megyei rendőrség három részlege, a közrendészet, a bűnügyi nyomozóosztály és a fegyverekkel, lőszerekkel foglalkozó részleg átköltözött.
Az utolsó előtti simításokat végzi két csíkszeredai szobrász, Szabó Zsolt és Sárpátki Zoltán a rétyi Honvédemlékművön, az 1941-ben Pál Ferenc által a brassói 24-es honvéd gyalogezred hősei emlékére állított szobor talapzatán.
A szükséges harmincegyezer tankönyv helyett csupán tizenötezret tudott megrendelni a megyei tanfelügyelőség abból a százhetvenháromezer lejből, amennyit az oktatási minisztérium jóváhagyott.
A köpeci kazettás mennyezet részlete
A világ hét csodája mintájára nevesíteni akarják szűkebb pátriánk, Háromszék hét csodáját, hogy egy, jó esetben nyertes pályázat révén azokat népszerűsítsék.
Talán a kánikula, az agyakat megülő meleg az oka, de a kormánypárt botrányai után — Cristian Preda és Sever Voinescu demokrata liberális párti, a kormányt s pártjukat egyaránt élesen bíráló két képviselő épp sárga lapot kapott Boc kormányfő-pártelnöktől, ami egyben az utolsó figyelmeztetés is, ha tovább járatják a szájukat, jöhet a piros lap, azaz a kizárás!
Szent István kézdiszentléleki szobra
Túl azon, hogy a magyarság felekezetre való tekintet nélkül a kereszténység ünnepét üli, az ünnepi szentbeszédek és prédikációk kötelezően szólnak a magyar államalapítóról, Szent István királyról, akinek koronája alá az egykori történelmi Magyarország e sarkocskája is tartozott, még mindig kettős Háromszék ünnepe, mert az itt székelő két katolikus főesperesség az erdélyi főegyházmegye része, ennek pedig alapítója is a szent király volt.
A magasabb fizetésért Nyugat-Európába áramló kelet-európai orvosokról, a jelenség által okozott problémáról közölt cikket tegnap a Süddeutsche Zeitung.
Budapesten készülnek az ünnepre
Több újdonsággal is készül a kormány az augusztus 20-i ünnepségekre: felvonul a Nemzeti Lovas Díszegység, légi parádé helyett hajós felvonulás lesz a Dunán, a rakparton pedig magyar gasztrosétány várja az érdeklődőket. Nagy Anna kormányszóvivő tegnapi tájékoztatóján a tűzijátékról, amelyet három dunai uszályról indítanak, azt mondta: rövidebb, takarékosabb lesz az eddigieknél. Az este 9 órakor kezdődő tűzijáték előtt öt perccel gyújtják meg azokat a gyertyákat, amelyeket a helyszínen 200 forintért lehet megvásárolni, s az abból származó bevételt segélyszerveteken keresztül juttatják el az árvízkárosultakhoz.
Egyike tájaink legveszedelmesebb gyomnövényeinek a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L.). A szél által megporzott növények közé tartozik, virágporát (pollenjét) akár 100 km távolságra is eljuttatja.
Amikor odakint nagy a hőség (de akkor is, ha nem), jobban esik, és néha gyorsabb is sütés nélküli finomságokat készíteni. A majomkenyér és a zebrakeksz is ilyen ínyencség.
A sepsimagyarósi falunap programja
Az uzoni polgármesteri hivatal és a Sepsimagyarósért Alapítvány szombaton falunapot szervez: 10 órától istentisztelet, 12 órától kínálmáció, 12.20 órától az uzoni Atlantisz fúvószenekar és mazsorettcsoport, valamint a hagyományőrző huszáralakulat lovas felvonulása a falu főutcáján, 12.30 órától dr. Ráduly István, Uzon község polgármesterének köszöntőbeszéde, 12.45 órától könyvbemutató, 13 órától fúvószenekari koncert és mazsorettparádé, 15 órától ebéd, 16 órától tombolahúzás, 18 órától táncmulatság élőzenekarral.
Óriási zakóba szaladt bele a KSE futsalcsapata, amely kedden a bajnok Marosvásárhelyi City’US együttesét látta vendégül barátságos mérkőzésen. A találkozó végeredménye: KSE—Kézdivásárhelyi City’US 1—16. A felső-háromszéki alakulat: Buceleanu, Bartók—Gazda B., Dobra A., Dobra Sz., Gazda J., Dobozi, Roman, Csulak, Căşuneanu, Szabó, Kovács, Pap, Surdu. (t)