Spanyolország a mesék ködén túl (A sepsiszentgyörgyi Magos Sándor tapasztalatairól)

Magos Sándornak ma kisebb hentesüzeme van, ,,kolbászgyár", ahogy tréfásan nevezi. Hogyan jutott ide, mikor e szakmának sem a kőbányászathoz, sem a csempegyártáshoz sok köze nincs? A sikeres polgári beilleszkedés mellett a családi összefogáshoz kell visszatérnünk a magyarázatért, a nagy lépés előtt — akárcsak a kivándorláskor — ismét a családi összetartás adta az erkölcsi többletet és gyakorlati támaszt, melyre építenie lehetett.

— Édesapámé volt az ötlet, mivel volt annak idején egy húsfeldolgozója Árapatakon, a kivitelezés ránk várt. Elosztottuk, mit vállalunk fel. Énrám hárult az anyagi része meg a papírok elintézése, közben még dolgoztam a gyárban. Öcsém végezte a gipszkartonszerelést — közben első fokú mester lett —, a bátyám a víz- és egyéb szereléseket, édesapám a szakértelmét adta. Úgy gondoltuk, valami különleges áruval rukkolunk ki, csak marhahúsból gyártunk, disznóhús nélkül. Mivel ez a típusú áru ott nem létezik, a sok reklámban pedig az egészségesebb, zsírmentes ételeket népszerűsítik állandóan. Olyan szalámival és kolbásszal akartunk jelentkezni a piacon, melyben kevés a zsír. Így indult. Három év távlatában már másképp termelek. Sok gondba ütköztünk, a nagyfogyasztói engedélyek megszerzése nem volt könnyű, egy évig tartott, míg a gyáracska elkészült. Egy ipari parkban béreltem csarnokot. Mellettem egy teherautó-javító műhely van, másik felől csempét vágnak. Az egyedüli hely, ahol nem kérnek külön engedélyt, mivel nem zavarok senkit. Azóta annyi a változás, hogy én vezetem, a szüleim, testvéreim a maguk mesterségét űzik. Kellett egy szakember, beültem a kocsiba, hazajöttem, és megkerestem azt a hentest, aki annak idején apámnak dolgozott. Velem jött, megpróbáltuk kihozni az eltervezett árut, de bonyodalmak adódtak. Egy új áru felfuttatása sok pénzbe és időbe kerül, és eleinte keveset hoz, úgyhogy a rövidebb utat választottam, azóta disznóhúst is feldolgozunk. A munkahelyemet ott kellett hagynom. Vitatkoztam a hentesmesterrel, aki nagyon jó szakember, és mindenáron egyre újabb és újabb terméket akart kihozni. Márpedig ott a felfogás az: ha valami megy, azt kell termelni, és addig, amíg megy. Ha van egy szalámim, aminek jó az íze, színe, formája, és kelendő, azon nem kell újítani, csak ha már nem adható el. Azzal vádolt, hogy én nem tudom eladni stb. Na, végül azt mondtam: Nézze, nem megy, hagyjuk abba. Elváltak útjaink.

(folytatjuk)