Új romántanterv ötödiktőlGyakorlatias és nem megterhelő

2017. március 8., szerda, Közélet

Az V–VIII. osztály számára írt új romántanterv az idegen nyelv tanításának szempontjait követi, a funkcionális kommunikációs modellt alkalmazza, interaktív módszereket javasol, célja, hogy a diákok megtanuljanak kommunikálni, és azokat a nyelvi formákat, amelyeket az iskolában elsajátítanak, az életben is tudják használni – foglalta össze a nemrég elfogadott tanterv lényegét lapunk számára Szép Helga, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium román szakos tanára, aki az országos tantervkészítő bizottság tagjaként részt vett a tervezet összeállításában. A szakember szerint a magyar diákok számára írt program jó, a tankönyvírókon és a pedagógusokon múlik, miként hasznosítják az adott lehetőséget.

  • Ők tanulnak először az új ötödikes tanterv szerint – Lőrincz Enikő IV. osztálya a Székely Mikó Kollégiumban. Albert Levente felvétele
    Ők tanulnak először az új ötödikes tanterv szerint – Lőrincz Enikő IV. osztálya a Székely Mikó Kollégiumban. Albert Levente felvétele

 

Az újszerű sajátos romántanterv és -tankönyv bevezetése elérkezett az ötödik osztályig, a jelenlegi negyedikesek lesznek az elsők, akik a nemrég elfogadott tanterv alapján tanulják a román nyelvet. Az oktatási minisztérium folyamatosan kívánja bevezetni az új programot, ami azt jelenti, hogy idén csak az ötödikesek tankönyveit készítik el, majd ők tanulnak először hatodikban, hetedikben és nyolcadikban is a szóban forgó tanterv alapján. Ezért fontos, hogy említett dokumentumot olyanok készítsék el, akik ismerik a különböző korosztályok nyelvi teherbírását, érdeklődését és a kisebb osztályokban szerzett ismereteiket. Szép Helga éppen ilyen jellegű tapasztalataira alapozva jelentkezett a tantervkészítők közé. A tanítóképző elvégzése után nyolc évig tanított elemiben a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, az egyetemi alapképzést és mesterit követően vált a Székely Mikó Kollégium tanárává, ahol tizenkét éve tanít román nyelv és irodalmat ötödiktől tizenkettedikig. A tantervkészítő testületben általános és középiskolai pedagógusokkal, egyetemi tanárokkal együtt dolgozott, köztük olyan kollégáival is, akik részt vettek azokban a minisztériumon kívüli munkacsoportokban, amelyek korábban már készítettek sajátos romántantervet magyar diákok számára.


Az új ismeret épüljön a régire
A szakember lapunknak elmondta, hogy tematikusan csoportosítottak olyan témákat, amelyek a gyermekek érdeklődését felkeltik, ilyen például a közvetlen környezet, az egyén és a környezet, a család, a barátok, az állatvilág, az olvasás mint hobbi, a világ dolgaihoz való viszonyulás, és ezekhez szorosan fűződnek az egyén és a mások értékei, ami által megjelenik a multikulturalizmus is a tantervben. Meghatározták a feldolgozásra kerülő szövegek számát, és követték, hogy a szókincsbővítés koncentrikus legyen, az új mindig épüljön a régire. Szép Helga elmondta, az ötödikes diáknak nem javasolnak másfél oldalasnál hosszabb szöveget olvasásra, mert megijed a szöveg nagyságától, és attól, hogy sok benne az ismeretlen szó. Meghatározták, hogy ötödikben 450–500 szóból álljanak a szövegek, hatodikban 550 és 650 között, hetedikben 650 és 750 között, nyolcadikban 750 és 850 között. Újdonság, hogy a szövegekhez javasolt szerzők között a klasszikus irodalom mellett posztmodern írók is szerepelnek, és nemcsak román szerzők jelennek meg a listán, hanem a gyermekeknek írt világirodalomból is válogattak.
Azt is előírták, hogy milyen nagyságú legyen a szövegalkotás: ötödikben száz-százötven szóból álljon, és nyolcadikig fokozatosan növekszik legtöbb háromszáz szóig. Az nem szerepel a tantervben, hogy egy szöveg hány új szót tartalmazhat, mert a szakemberek szerint ez függ attól, hogy milyen a román szóbősége a diákoknak, ami vidékenként nagyon változó, hisz nem mindegy, hogy a gyermek csak az iskolában tanul románul, vagy lehetősége van a környezetében iskolán kívül is beszélni a nyelvet. A tanterv megadja a szabadságot a tanárnak, hogy a saját osztályára mérve, a saját módszereivel formálhassa a kommunikációs készségeket – véli Szép Helga.
Kérdésünkre, hogy mennyi­re ismerték a tankönyvírók az elemi osztályosok új romántantervét, és mennyire vették figyelembe, hogy onnan folytassák az ötödikes elvárásokat, a pedagógus elmondta: a tantervíró bizottság minden tagja megkapta az I–IV. osztályos új romántantervet, és nemcsak a magyar diákok számára megszerkesztett tantervet, hanem a német kisebbségét is, ezeket áttanulmányozták, ebből indultak ki és ezt követték. Kifejtette, legfontosabb a beszédértés és a szóbeli kifejezés, ezért az olyan általános kompetenciák kialakítására helyezték a hangsúlyt, mint a szóbeli szövegértés, a szóbeli szöveg alkotása, az írásbeli szöveg értése és az írásbeli szöveg alkotása, és ehhez hozzájön a multikulturális fogékonyságra való hajlam fejlesztése, ami már az elemisek tantervében is helyet kap. Szem előtt tartották, hogy a nyelvi tartalmak először intuitív módon épüljenek be, aztán gyakorlati úton, és csak azután elméleti síkon – mondotta. „Az V–VIII. osztályos nyelvtan nem különálló, beépül a szövegalkotásba, a szövegértésbe, és azt szeretnénk elérni, hogy először gyakorlati úton sajátítsák el a nyelvi struktúrákat, és csak azután tanítsuk meg az elméletet. Nem a szófajtából indulunk ki, hanem a mondattanból, mert a gyermek mondatokban beszél. Nagyon sok a gyakorlat, interaktív feladat, beszéltetés. Újdonság, hogy a hallott szövegre nagy hangsúlyt fektetünk, sok a szöveghallgatás hangfelvételről, és a tanár választhatja ki, hogy milyen műfajban hallgatnak szövegeket. Ezek lehetnek párbeszédek, könnyebb szövegek, természetesen az életkornak megfelelően. A tanterv­íróknak az volt a céljuk, hogy olyan tantervet készítsenek, amely alapján a tanárok maguk is boldogulhatnak, kiválaszthatják a megfelelő szövegeket” – mondta Szép Helga.
A következő lépés az, hogy jó tankönyveket szerkesszenek, és hogy szeptemberben ott legyen a munkaeszköz minden magyar ötödikes asztalán, annak a nemzedéknek a kezében, amely negyedikesként idén kapott először romántankönyvet, korábban új tanterv alapján tanultak régi könyvből, illetve könyv nélkül.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 766
szavazógép
2017-03-08: Közélet - Farcádi Botond:

Legyen virág

Mert egyidős a virág az emberrel, írjon bármit is Mózes első könyvében, a teremtéstörténet­ben. S talán csak azért nem mondá az Úr: legyen virág – éppen úgy, mint amikor dördült szava, és lőn világosság –, mert szégyellte.
2017-03-08: Közélet - Bokor Gábor:

Pénz az állattenyésztőknek

Megkezdték a 2016-os állattenyésztői támogatások kifizetését – közölte a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).