Milyen következményekkel járt volna, ha őseink ezen az apró kérdésen akadnak fenn, amikor létükért való cselekvésekre kényszerültek? Hogy csak két alkalomra utaljak: a Kárpát-medencébe való bevonulásuk előtt vagy az őket megsemmisíteni igyekvő német-római császári hadsereg elleni önvédelmi harc előtt.
Amikor a következő „dekrétum” volt zászlajukra tűzve: Ungros eliminandos esse! (A magyarok kiirtassanak!) Mi lett volna, ha akkor úgy döntenek, hogy nem megyünk ma, inkább maradunk, nem érünk rá, unjuk már az egészet, fölösleges, inkább lapítunk, kialkuszunk, megalázkodunk?
Az lett volna a következménye, hogy ma, március 10-én és az azt megelőző napokon nem azon kellene gondolkodnunk, rászánjunk-e vajon fél napot, hogy legalább egy évben egyszer megjelenjünk Marosvásárhelyen a székely vértanúk postaréti emlékműve előtt, és tiszteletünket tegyük azért, mert ők életüket adták értünk? Továbbvezetve a gondolatot: azon egyszerű oknál fogva, mert mi nem léteznénk mint nép, nemzet, hiszen felzabáltak volna minket is Európa bélpoklosai, mint megannyi vándor néppel cselekedték.
Szerintem menjünk el, mert azt kívánja a magyar becsület: azt, amit eleink megőriztek nekünk, ha gazdagítani nem is tudjuk, de belőle legalább annyit gyermekeinknek és unokáinknak átadjunk, hogy örök életű legyen a székely!
Sebők Mihály