Beszélgetés Cserey Zoltán helytörténésszelNegyvennyolc, a fölülírhatatlan emlék

2017. március 11., szombat, História

A Háromszék történetének legnagyobb teljességű társadalmi összefogását hozó 1848-as forradalom és szabadságharc közel 170 év távlatából is bennünk él és lüktet – tartja Cserey Zoltán. A sepsiszentgyörgyi helytörténésszel székelységtudat-ápolásról és hiányérzetekről is beszélgettünk.
 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

 

– Miért jelentkezett a szigorú, ötvenhatos „hátizsákkal” is terhelt ötvenes években történelem szakra egy háromszéki magyar fiatal?
– Abban az időben az emberek többsége elsősorban olyan szakra felvételizett, ahova jobb esélye nyílt a bejutásra. Én is hasonló cipőben jártam, de még így is csak második próbálkozásra jutottam be. Miután a középiskolában egyértelművé vált, hogy nem merészkedhetek olyan területre, ahol számok vannak, a kézügyességem sem ígért túl sok jót, az érettségi során viszont külön méltatták a történelem dolgozatomat, hát eldöntöttem: történelem szakra jelentkezem.
– Jól választott?
– Szerencsés embernek tartom magam, három, a tanügyben eltöltött év után ugyanis bekerülhettem a szentgyörgyi múzeumba, és egész életemben történelemkutatással foglalkozhattam. Kezdetben „régészbojtárként” dolgoztam, rengeteg tapasztalattal, élménnyel, sztorival gazdagodtam. 1970-ben például részt vettem a Zabola és Tamásfalva között fekvő, Tatárhalom nevű dombnál tartott ásatásokon, ahol előzetesen Constantin Stanca megyei propagandatitkár barátja, bizonyos Ion Hagiu nevű tanító talált valami bronzkori cserepeket. Miután hiába figyelmeztette, hogy hagyják abba az amatőr keresgéléseket, Székely Zoltán, a múzeum igazgatója úgy döntött, kimegyünk a terepre, nehogy kár essen valamiben. Kutatóárokkal haladtunk felfelé a dombhajlaton, amikor egyszer csak egy koponya került az utunkba. Aztán három méterrel arrébb másik, aztán újabb. Egyértelművé vált, hogy temetőt találtunk. Lelkesen folytattuk a munkálatokat, amikor egyszer csak megérkezett Stanca. Te Zoli, milyen koponyák ezek, kik voltak? – kérdezte Székelytől. Titkár elvtárs, ez egy Bijelo Brdo típusú ásatás, válaszolta a múzeum igazgatója. Mire Stanca elmosolyodott, jól van, folytassák, és elment.
– Jól érzékelem, hogy a párttitkár saját tudatlanságát palástolta a „mindentudásával”?
– Egészen biztosan, korábban ugyanis én sem hallottam még erről a meghatározásról. Egy Eszék környéki település nevéről van szó, a magyar honfoglalókkal összefüggésbe hozott ottani leletek jelentősen hozzájárultak az úgynevezett szláv elmélet korrekciójához. Ha Székely, akkor azt mondja, hogy egy honfoglalás kori magyar temetőt ásunk, akkor – ha talán nem is állította volna le a munkálatokat – Stanca okozhatott volna kellemetlenségeket.
– Valamennyi történelmi eseményünk közül Háromszéken mégis az 1848-as forradalom emlékezete él a legélénkebben. Ezt hogyan magyarázza a történész?
– A negyvennyolcas eseménysorozatnak valamennyi történelmi kor fölé emelését elsősorban az indokolja, hogy Háromszék életében soha olyan teljességű társadalmi összefogásra és összetartásra nem volt példa, mint az 1848-as forradalom és szabadságharc idején. Hogy abban a korántsem könnyű helyzetben mindezt megvalósítani lehessen, emberekre, erős személyiségekre, mi több, szervezetekre volt szükség. Ne feledkezzünk meg Székelyföld akkori roppant nehéz állapotáról. Abban már kezdetben egyetértés volt, hogy a harcot csak akkor lehet megindítani, ha a jobbágy, a katonalakosság, a nemesség egyazon akarat szerint cselekszik. Miután ’48 májusában az Erdélyi Diéta elfogadta a jobbágyfelszabadítást, a vármegyei részeken a jobbágyok vissza is kapták a nemes úr által megmunkálásra adományozott földeket. Székelyföldön viszont szinte semmit sem kaptak, errefelé ugyanis nem voltak királyi adományföldek, mivel a katonáskodás ellentételezéseként a székelyek még felségárulás esetén sem veszítették el birtokukat. Ez az állapot viszont a forradalmi egység létrejöttét gátolta.
– Hogyan sikerült megoldani ezt a kibékíthetetlennek és kibogozhatatlannak tűnő ellentmondást?
– A Kiskomitéra rótták azt a feladatot, hogy meggyőzzék Háromszék vezetőit a jobbágyság helyzete rendezésének elodázhatatlanságáról. A kísérlet időlegesen eredményhez is vezetett, a forradalom alatt a nemesek nem zaklatták a jobbágyokat. Utána viszont hatalmas elvándorlás kezdődött, ami csak részben vezethető vissza a szabadságharc leverése okozta kiábrándulásra, sokkal inkább gazdasági okai voltak: az elaprózódott földterületek egyszerűen képtelenek voltak eltartani a székely családokat. Pillanatnyilag azonban sikerült megnyerni a jobbágyokat, de az még mindig nem volt elegendő az egység létrejöttéhez. Olyan további intézkedésekre volt szükség, mint a jogokban és kötelezettségekben való egyenlőség biztosítása a különböző társadalmi rétegek számára. Ennek jegyében 1848. szeptember 16-án elhatározták, hogy a határok őrzését immár mindhárom társadalmi kategória – nemesek, katonák és jobbágyok – közösen végzi. Ez az újabb pozitív kicsengésű intézkedés még inkább összehozta az embereket.
– Ez az összefogás miért csak – vagy elsősorban – Háromszéken jött létre? Miért nem volt érvényesíthető a teljes Székelyföldön?
– Több oka is volt. Csíkszéken például azért nem sikerült jelentős ellenállást létrehozni, mert a katonalakosság nem kibékítette a jobbágyokat, hanem éket vert, azt hangoztatva, hogy a közföldek, közerdők használata révén a jobbágyok külön jövedelmekre tesznek szert, míg a katonákat messze szólítja a kötelesség. Sokat nyomott a latban persze a személyiségek jelenléte, illetve hiánya. Főleg, miután a kezdetben kormánymegbízottként tevékenykedő Berde Mózes az agyagfalvi gyűlés után Háromszék vezetője lett, a Kiskomité tagjai pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy megteremtsék a különböző érdekszférába tartozó rétegek egységét. 1848 novemberében pedig egymást követték a székgyűlések, amelyek végén kimondták a fegyveres önvédelmi harc elkezdését – a siker minimális esélye nélkül is. Az árulással gyanúsított Balázs Manó kivégzése, a Bodvajban gyártott ágyú kipróbálása és a kilencpontos önvédelmi nyilatkozat elkészítése jelenti azokat a legfontosabb eseményeket, amelyek bekeretezték ezt a példa nélküli egységfrontot.
– Ez az egyöntetűség tette védhetővé a kommunista időkben is a forradalom emlékét? A Székely Nemzeti Múzeum hogyan volt képes eleget tenni ennek a feladatnak azokban az időkben?
– A megyésítés utáni vezetőség pártolta és ösztönözte az emlékápolást. Emlékkonferenciákat, előadásokat rendeztünk egészen a hetvenes évek végéig, amikor az egyik konferenciát Stanca elvtárs a rendezvény reggelén lefújta. Azt követően már nem is nyílt lehetőség hasonlókra, egyre sűrűsödtek a  frusztrációk. Mostanában azonban egészen más hiányérzet foglalkoztat, mégpedig olyan, ami inkább az utóbbi negyedszázadról szól, mintsem a fordulat előttiről. Míg a csíkszeredai és az udvarhelyi múzeumban dolgoznak a kora középkor történetét kutató régészek, addig Szentgyörgyön egy sincs, pedig most már mindenki azt kutat, amit akar, illetve amire pénze van. Nincs magyarságtörténettel, székelységtörténettel foglalkozó helyi szakemberünk, pedig roppant fontos lenne, hiszen olyan fájdalmasan keveset tudunk a megtelepedésünk idejéről, a faluszerkezetek kialakulásáról, az emberi életkörülményekről. Márpedig ezt a folyamatot csak ásatások révén lehetne valamennyire segíteni. A rendelkezésre álló történeti források alapján nem nagyon nyílik már lehetőség az előrelépésre, de valódi, igazi fogózkodók eddig sem álltak rendelkezésre. Óriási szükség lenne erre a munkára.
– Mi után lehetne még keresgélni?
– Például az eltűnt településeink után, mint az Erdőfüle környékén „elsüllyedt” Bot vagy Bartafalva, valahol a Háromszéki-medence közepén. Lenne ahol ásni, és kellene is, ezt tartom az egyik legfontosabb feladatunknak, az idő pedig sürget, hiszen megsemmisülnek ezek a fel sem tárt emlékek. Márpedig ebben a tekintetben semmi sem történt az elmúlt 27 esztendő során. Az agyonkritizált Székely Zoltán igazgató idejében a múzeum szakemberei megásták a zabolai és a petőfalvi temetőt, előbbiben 192, a másikban több mint 350 sírt tártak fel.
– A szentgyörgyi helytörténeti kutatások szempontjából is hasonlóan fontos 1848 emlékezete?
– Ennek intenzitása településenként változik, de negyvennyolcat igazából egyetlen más történelmi esemény sem írja felül, főleg Bereck, Kézdivásárhely, Bodvaj, Sepsiszentgyörgy esetében nem. Oly mértékben épült be a forradalom és a szabadságharc a történelmi tudatunkba, hogy egyelőre aligha halványítja el bármi is a jövőre 170 éves események emléke iránti tiszteletet. És nem véletlenül idézik fel azt, illetve a közvetlenül megelőző kort a hagyományőrző egyesületek, csapatok sem. Negyvennyolc változatlanul velünk, bennünk él.

 

Cserey Zoltán
1941. február 17-én született Sepsiszentgyörgyön. A Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1957-ben, egyetemi tanulmányait 1958-ban kezdte a Bolyai Tudományegyetem történelmi fakultásán, 1963-ban diplomázott a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1966 őszétől 2009 nyaráig – nyugdíjazásáig – a Székely Nemzeti Múzeum történelmi részlegén dolgozott. Fő kutatási területe Háromszék története a Székely Határőrség korában (1764–1848), kutatásai eredményeit a múzeum évkönyveiben és különböző folyóiratokban közölte. Fontosabb könyvek, kiadványok: Fürdőélet Háromszéken (1995, József Álmossal közösen); Tusnádfürdő–Szent Anna-tó (1997); negyedik kiadásához közeledik a József Álmossal közösen írt Sepsiszentgyörgy története című kiadvány; Önkormányzatiság és katonai hatalom Háromszéken a XVIII–XIX. században (2009). Jelenleg a háromszéki önkormányzat megbízásából többedmagával Háromszék falvainak történetét írja. Díjak, kitüntetések: Román Kulturális Érdemrend tiszti fokozata (2001); Sepsiszentgyörgy Pro Urbe-díjasa (2011). Történész, sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő.

 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1502
szavazógép
2017-03-10: Világfigyelő - :

A párbeszéd felfüggesztésével fenyegetőznek (Koszovó–Szerbia)

A koszovói parlament tegnap elfogadott határozatában a Szerbiával folytatott párbeszéd felfüggesztését helyezte kilátásba, amennyiben nem bocsátják azonnal és feltétel nélkül szabadon Ramush Haradinaj volt kormányfőt, akit január elején szerb elfogatóparancs alapján vettek őrizetbe a francia hatóságok.
2017-03-11: Irodalom - Fekete Vince:

Markó Béla: Válogatott versek (Székely Könyvtár)

Az utóbbi időben szinte évente kezembe kerül egy-egy új, nagyon erős, egységes, messze sugárzó hatású (bár ezekkel a sugarakkal egy ideje csak csínján!) verseskötet, amelyet aztán azok között a verseskönyveim között tartok számon nagy versekkel, kiemelkedő darabokkal, szívem szerint való tartalommal, amelyeket újra és újra leveszek polcomról, belelapozok vagy akár rendszeresen újra is olvasok.