Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 7., szombat: Máról holnapra Mit hoz a váltás?Háromszék nagy részében befejeződött a kampány. Már csak néhány településen, köztük két városban — Sepsiszentgyörgyön és Baróton — folytatódik a verseny. A megye élén lezárult a megmérettetés. Győzött Tamás Sándor, és a megyei önkormányzatban többséget nyert az RMDSZ. Gyakorlatilag nincs szükség egyezségre, a döntések többségét, így a két alelnök megválasztását egyedül is meghozhatja a szövetség. Nem tudni még, adnak-e helyet a magyar ellenzéknek a megye gyakorlati vezetésében, a kiszivárgott hírek egyelőre másról szólnak, de az alkuk, ha lesznek ilyenek, később köttetnek. Az is talány, szakít-e az új vezetőség a korábbi gyakorlattal, egyenrangúként kezeli-e a szövetség színeiben tisztséghez jutott, ,,hűséges" polgármestereket azokkal, akik függetlenként, esetleg más párt képviselőjeként jutottak mandátumhoz. Az ígéret egyenlő támogatásról szólt, de az első nyilatkozatok bizony mást jeleznek. Tamás Sándor első kézdivásárhelyi sajtótájékoztatóján fenyegető hangon jelzi, hetente kérik majd számon a frissen megválasztott MPP-s polgármester minden ígéretét. Nyilatkozatából kitűnik, az eddigi RMDSZ-es városvezető az átlagnál nagyobb támogatást kapott, ezért a város kiemelkedő ütemben fejlődött. ,,Ezt azért sikerült megvalósítani, mert egyetértés volt a polgármester és a helyi önkormányzat között, illetve a megyei tanáccsal és a kormányon lévő RMDSZ-es tisztviselőkkel" — hangzik az elnöki nyilatkozat. Igen burkoltan, de előrevetíti, hogy ezután ez másképp lesz.
Sok szó esett az elmúlt hetek kampányában a magyar—magyar összefogás szükségességéről, a majdani együttműködésről, az RMDSZ-es színekben induló jelöltek integráló személyiségként igyekeztek megjeleníteni önmagukat. Azonban, hogy ez valóra is váljék, szakítaniuk kell az eddigi RMDSZ-es gyakorlattal, nem szabad többé ellenségként kezelniük politikai ellenfelüket, és a támogatás megvonásával büntetniük az alternatívára szavazó közösségeket. A megye, Székelyföld fejlesztése csak akkor valósulhat meg, ha nem politikai szimpátiák, hanem jól kidolgozott stratégia irányítja majd a pénzek elosztását, a támogatásokat, ha többé nem az lesz a döntő szempont: ki a mi emberünk.
Ehhez azonban felül kell emelkedni a kicsinyes politikai hadakozáson, és főleg el kell kezdeni dolgozni, bemutatni azokat az elképzeléseket, melyekről elméletileg nagyon sokat hallottunk, de gyakorlatilag szinte semmit nem tudunk. Be kell bizonyítani, hogy a váltás nemcsak újat, de jobbat is hoz Háromszéknek. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 923Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek
klathie - 18:46 „Istenért és népemért” (Uzoni napok)
Bandika - 18:20 Az ozsdolai betyárokról
BartSimpson - 17:34 Szenny a Dâmboviţa partján (Ember és környezete)
bibalint - 17:21 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
lada1200 - 16:55 Gyerekek két keréken Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||