Tüntetnek Marosvásárhelyen

2017. március 14., kedd, Belföld

Péntekig tartó tüntetéssorozatba kezdett tegnap a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtt a létbizonytalanságba sodort marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumban tanuló gyermekek szüleinek egy csoportja.

 

A Civilek a katolikus iskoláért csoport tíz tagja péntekig naponta egy órát tiltakozik a városháza és a prefektusi hivatal közelében levő téren. Csíky Csengele, a csoport szóvivője közölte: korábban közérdekű adatigényléssel fordultak az iskola ügyében érintett valamennyi intézményhez, és a kapott információk alapján megállapították, hogy a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalé a legnagyobb felelősség az iskola körül kialakult áldatlan helyzet miatt. De nem tüntethetnek a városháza előtt, mert a helyi tanács egy korábbi határozata ezt megtiltja. Molinójuk kifeszítésére sem kaptak engedélyt, de ennek ellenére kibontották. A tiltakozók szívesen látják a szolidaritásukat kifejezni óhajtó marosvásárhelyieket; a tüntetéssorozattal nyomást akarnak gyakorolni a polgármesteri hivatalra, hogy lássa el feladatát az iskolák ügyé­ben. Ha a hivatal továbbra is késlekedik a jövő évi iskolahálózatra vonatkozó határozat elkészítésével, akkor más, erősebb tiltakozási formákat választanak. „Megyünk előre, nem adjuk fel!” –  jelentette ki a szülői csoport szóvivője. Egy sor határidő ugyan lejárt, de még mindig van lehetőség arra, hogy a cikluskezdő osztályokat is beindítsák a Római Katolikus Gimnáziumban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1503
szavazógép
2017-03-14: Belföld - :

Menesztenék a két főügyészt

Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész és Augustin Lazăr legfőbb ügyész tevékenységének „kiértékelésére” készül Tudorel Toader igaz­ságügyi miniszter, aki a két intézményvezető lemondását sem zárja ki, miután egy alkotmánybírósági határozat megállapította: a korrupcióellenes ügyészség túllépte hatáskörét. A tárcavezető nem adott egyértelmű választ arra, hogy kezdeményezni fogja-e a két ügyészségi vezető leváltását – arra is utalt, hogy a Romániáról igazságügyi országjelentéseket készítő, a korrupcióellenes harcot bátorító Európai Unió ezt feltehetően nem nézné jó szemmel –, és hangsúlyozta: csak szakmai és vezetői munkájuk alapos kiértékelése után akar bármilyen döntést hozni. Tudorel Toader Liviu Dragnea SZDP-elnök szerint „jóérzésű” nyilatkozatokat tett, és a lehető legjobban döntött a két főügyész tevékenységének kiértékeléséről.
2017-03-14: Belföld - :

Mézesmadzag elöljáróknak

Bár december 11-én a román állampolgárok egyöntetűen az SZDP és az LDSZ alkotta többségre voksoltak, 2017 elején egyfajta „bársonyos államcsínykísérlet” történt – jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu a romániai municípiumok egyesületének közgyűlésén.