Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 7., szombat: Közélet Számon kérik az ígéreteket (Új megyei elnök, leköszönő polgármester)Tamás Sándor, frissen megválasztott megyeitanács-elnök és Török Sándor leköszönő polgármester szerdán sajtótájékoztatót tartott Kézdivásárhelyen. Tamás Sándor elmondta: Rácz Károly közgazdász, a Magyar Polgári Párt jelöltje nyerte meg a polgármesteri széket — akinek, ha nem is boldogan, de gratulált —, és a helyi tanácsban a tizenkilenc helyből tízet szereztek meg, az RMDSZ-nek kilenc mandátum jutott. Ezután Tamás az elmúlt négy év eredményeit, a város érdekeit szolgáló beruházásait sorolta fel. Megemlítette az új kórházat, iskolát, a műjégpályát, a Vigadó felújítását, a víz- és csatornahálózat bővítését, a volt kaszárnya tetőzetének teljes felújítását, a sportcsarnokot stb., melyeket az RMDSZ kormányzati tisztviselőinek a segítségével sikerült megvalósítani, ami régi pénzben több, mint háromszázmilliárd lejt jelent. Szintén sikerült két lényeges programot beindítani, az egyik az ivóvízhálózat felújítása, a másik a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központnál épülő diáknegyed, ami azt jelenti, hogy az elmúlt négy esztendőben 650 milliárd régi lejt sikerült Bukarestből Kézdivásárhelyre hozni.
A támogatás minden évben nagyobb volt, mint a város évi költségvetése. Ezt azért sikerült megvalósítani — hangsúlyozta Tamás —, mert egyetértés volt a polgármester és a helyi önkormányzat között, illetve a megyei tanáccsal és a kormányon lévő RMDSZ-es tisztségviselőkkel. ,,Csak egyetértéssel lehet eredményeket elérni. Az elkövetkező időszakban változik a helyzet, a tanács politikai összetétele, de ettől függetlenül tiszteletben tartjuk a kézdivásárhelyi emberek véleményét, akik többségben az MPP-re adták szavazatukat" — mondta Tamás, hozzáfűzve: a részvétel Kézdivásárhelyen csupán 39 százalékos volt, és az össz-szavazatok húsz százalékát kapta Rácz Károly, míg Török a 16 százalékát. Kétségtelenül azok is szavaztak — mondotta —, akik nem jöttek el, azok távolmaradásukkal szavaztak. Azokat a helyi döntéseket, amelyek a város javát, az emberek javát szolgálják, mindenképpen megszavazzák, támogatják, viszont számon fogják kérni Rácz Károlytól a kampány során tett ,,demagóg ígéreteket". Megkérdezik hetente, hogy mikor lesz meg a megígért nyolcszáz új munkahely, hajtanak-e végre bér- és nyugdíjemelést, mikor indítják újra a csavargyárat stb. Aki köztisztséget vállal, csak olyan dolgokat ígérjen meg, amik teljesíthetők — mondotta.
A Háromszék kérdésére, hogy mivel magyarázza a választási kudarcot, Tamás elmondta: a végleges eredmények ismeretében elemezni fogják a kérdést, és meghozzák a megfelelő döntéseket, nem hibásokat fognak keresni, hanem a hibákat azért, hogy négy év múlva ne essenek ugyanebbe a tévedésbe. A következő kérdésünkre — megpróbálják-e megszerezni az alpolgármesteri tisztséget — az volt a válasz: célkitűzésük, hogy az RMDSZ jelöltje legyen az alpolgármester, ami egyeztetést jelent. Azt is elmondta, hogy megyeitanács-elnökként Kézdivásárhelyt nem fogja mostohaként kezelni, egyenlő elbírálásban részesül, és segítik a jó elképzeléseket. Természetesen, a bírálatokat is meg fogják fogalmazni, és azokat szembeállítják a kampány során elhangzott ígéretekkel — tette hozzá.
Török Sándor megköszönte azok voksát, akik rá szavaztak, és azoknak, akikkel megálmodták és meg is valósították a céhes város hosszú távú fejlesztési tervét. Azt is közölte, hogy nem kíván teljesen kivonulni a közéletből — hiszen tanácsi mandátumhoz jutott —, további munkát vállal, s felajánlja az új városvezetésnek az évek során szerzett tapasztalatot és kapcsolatrendszert. Arra a kérdésünkre, hogy elvállalja-e az alpolgármesteri széket, elmondta: erről még nem döntött, több lehetőség is felmerült: találhat magának megfelelő munkát a megyei, illetve az országos rendszerben, de kereskedelmi társaságokon belüli munkalehetőség is adódik. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 895Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek
klathie - 18:46 „Istenért és népemért” (Uzoni napok)
Bandika - 18:20 Az ozsdolai betyárokról
BartSimpson - 17:34 Szenny a Dâmboviţa partján (Ember és környezete)
bibalint - 17:21 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
lada1200 - 16:55 Gyerekek két keréken Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||