Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 7., szombat: Közélet Az MPP átvette mandátumait (Kézdivásárhely)![]() Csütörtökön este az MPP kézdivásárhelyi székházában Fekete Károly pártelnök átadta Rácz Károlynak, a június elsején megválasztott polgármesternek és a tanácstagoknak a mandátumuk elnyeréséről szóló igazolásokat. Elmondta: amikor megkezdték a választási kampányt, azt tűzték ki célul, hogy megnyerjék a polgármesteri széket és tíz tanácsi helyet. Ezt a célkitűzésüket maradéktalanul teljesítették. Önkormányzati képviselői mandátumhoz jutott Vetró Bodoni András, Rácz Károly, Fekete Károly, dr. Szabó István, Cseh József, Szarvadi József István, Lukács László, Rákosi János, Fülöp Magdolna és Bíró András Attila. Mivel Rácz Károly lesz a céhes város polgármestere, és Fekete Károly megyei tanácsi mandátumot szerzett, helyükbe a listáról dr. Kinda Levente és Bokor István Árpád kerül a helyi tanácsba.
Fekete Károly az igazolások átadása után bejelentette: azt ígérték a választópolgároknak, hogy nem lesznek hívei a kulisszapolitikának, átláthatóvá fogják tenni a helyi tanács munkáját. A város lakóit érintő határozatok esetében kikérik a polgárok véleményét. Rácz Károly megválasztott polgármester az elmondottakhoz hozzáfűzte: arra szólítja fel a kisebbségben maradt RMDSZ-es tanácstagokat, hogy a város lakóinak érdekeit tartsák szem előtt, járuljanak hozzá a város fejlődéséhez, és ne próbáljanak neki és az MPP-nek keresztbe tenni. Jövő héten jelentik be, hogy ki lesz az MPP alpolgármester-jelöltje. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 884Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek
klathie - 18:46 „Istenért és népemért” (Uzoni napok)
Bandika - 18:20 Az ozsdolai betyárokról
BartSimpson - 17:34 Szenny a Dâmboviţa partján (Ember és környezete)
bibalint - 17:21 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
lada1200 - 16:55 Gyerekek két keréken Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
