Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. június 26., hétfõ 05:00
Köszöntjük János, Pál nevű olvasóinkat!

Közvitán az elektronikus igazolvány

2017. március 21., kedd, Belföld
Közvitára bocsátja a belügyminisztérium az elektronikus személyazonosító igazolványról szóló törvénytervezetet. Az új személyi igazolvány internetes azonosítást is lehetővé tenne, így több elektronikus szolgáltatás is elérhetővé válna, ugyanakkor helyettesítené az egészségügyi kártyát, amely így érvényét vesztené.
 
 
A belügyminisztérium közleménye szerint a tervezetben javasolják az előző koncepció megváltoztatását, miszerint a mikrocsip nem tartalmazná az egészségbiztosításra vonatkozó információkat. Az egészségügyi kártya működése a belügyminisztérium által kibocsátott digitális bizonyítvánnyal lesz biztosítva, a mikrocsipbe kódolva.
A törvény kezdeményezői szerint az új személyazonosító igazolvány használatával a polgárok egyszerűbben hozzáférhetnének bizonyos elektronikus szolgáltatásokhoz, ezáltal pedig egyszerűsödhetnének a közigazgatási eljárások.
Az okmányt elektronikus aláírásra is lehetne használni, továbbá a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézményekben és a kormány által meghatározott más informati­kai rendszerekbe való bejelentkezésekhez is lehetne használni.
Az e-személyit 14 éves kor előtt is kiállíthatják a hatóságok, amennyiben legalább egyik szülő igényli ezt. A 0–14 év közötti kiskorúak számára két évig, a 14–18 év közöttiek számára négy évig, 18 év fölött 10 évig lenne érvényes az egyszerű és az elektronikus igazolvány is.
Az elektronikus személyazonosító igazolványra rányomtatják a tulajdonos családnevét és keresztnevét, nemét, állampolgárságát, a születés helyét és idejét, aláírását, arcképét, személyi számát és lakcímét. A saját kezű aláírást kivéve ugyanezek az adatok fognak szerepelni elektronikus formátumban is az igazolványban, azonban ezek az információk még kiegészülnek a szülők keresztnevével és a tulajdonos biometrikus adataival, az arcról készült fényképével és két ujjlenyomattal. Carmen Dan belügyminiszter szerint lehetetlenség lesz meghamisítani az új személyazonossági igazolványokat, azok ugyanis a mostanihoz képest plusz biztonsági elemeket fognak tartalmazni.
A hatóságok fokozatosan vezetnék be az új személyazonosító kártyákat, 18 hónap leforgása alatt. Aki nem szeretne e-személyi igazolványt, a tervezet szerint továbbra is igényelhetne egyszerű kártyát. Egyelőre sem az elektronikus személyazonosító igazolvány árát, sem a kibocsátásuk kezdeti időpontját nem határozták meg.
A törvénytervezet szövegét a belügyminisztérium honlapján – www.mai.gov.ro – lehet elolvasni. A javaslatokat, hozzászólásokat, véleményeket a dgj_transparenta@mai.gov.ro e-mail-címre várják.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most