Sepsiszentgyörgy, 2017. december 14., csütörtök 19:02
Köszöntjük Szilárda nevű olvasóinkat!

Együtt a katolikus iskoláért

2017. március 21., kedd, Belföld
Maros, Hargita és Kovászna megye tanácsának elnöke is részt vett szombaton a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébániatemplomban a katolikus iskoláért meghirdetett közös imán.
 
Péter Ferenc, Borboly Csaba és Tamás Sándor elnökök a templomi imát követően közös állásfoglalást fogalmaztak meg, amelyben szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják a katolikus iskola tanárait, diákjait és szülői közösségét. „A Római Katolikus Teológiai Líceum fennmaradásáért folytatott küzdelem a gyermekeink jövőjéről szól. Amit kérünk – a katolikus iskola helyzetének tisztázása és a tanintézet működésének biztosítása –, közösségünk jogos igénye. Nem valaki ellenében szeretnénk fellépni, hanem egy felekezeti iskola mellett foglalunk állást, és meggyőződésünk, hogy az iskola létrehozása körüli esetleges adminisztratív hibák jó szándékkal kijavíthatók. Nem hagyjuk magunkat sem megfélemlíteni, sem elbizonytalanítani, a végsőkig kitartunk a katolikus iskola mellett. Minden békés és törvényes eszközt megragadunk, hogy a tanintézet megmaradását biztosítsuk. Olyan küzdelem ez, amelyet csak együtt, az egyház, a politikum és a civilek összefogásával tudunk megnyerni” – áll a három tanácselnök által aláírt dokumentumban.
Hozzászólások
2017-03-21: Belföld - :

Közvitán az elektronikus igazolvány

Közvitára bocsátja a belügyminisztérium az elektronikus személyazonosító igazolványról szóló törvénytervezetet. Az új személyi igazolvány internetes azonosítást is lehetővé tenne, így több elektronikus szolgáltatás is elérhetővé válna, ugyanakkor helyettesítené az egészségügyi kártyát, amely így érvényét vesztené.
 
2017-03-21: Hírsaláta - :

Születőben a nacionalista pólus

A Nemzeti Erő Párt és a magyarellenességéről híres, bár alapító elnökétől, Bogdan Diaconutól időközben megszabadult Egységes Románia Párt szombati gyűlését követően úgy döntött, hogy egy nacionalista pólusban egyesül – jelentette be Laurenţiu Rebega európai parlamenti képviselő Marosvásárhelyen. „Szeretném megmutatni, hogy Romániában a nacionalizmus – egy polgári és nem etnikai, mérsékelt nacionalizmus, amelyben minden nemzet Románia részét képezi – hozzájárulhat az ország fejlődéséhez, a polgárok jólétéhez” – nyilatkozta Laurenţiu Rebega.