Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. augusztus 19., szombat 10:21
Köszöntjük Huba nevű olvasóinkat!

Doktori program székelyföldieknek

2017. március 21., kedd, Közélet
Harmadik alkalommal hirdet felvételit a Debreceni Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Doktori Programja kihelyezett székelyföldi csoport számára, amelynek célja, hogy a szakemberek már a képzés ideje alatt kezdjék el kiépíteni a térségben szakmai karrierjüket, és egy általuk választott – a térség számára is fontos – témakörben váljanak szakértőkké.
 
 
A szociológiai-társadalompolitikai doktori képzésre olyan érdeklődőket várnak, akik Székelyföldön dolgoznak, és fejlesztéspolitikai, társadalomtudományi szakmai tudásukat kívánják gyarapítani. A négyéves képzés tanóráinak egy részét Csíkszeredában tartják, havonta egy alkalommal kell a hallgatóknak egy-egy napra Debrecenbe utazniuk. A doktori program együttműködő partnere a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja, amely szakmai támogatást és konzultációt, publikációs, kutatási programokban való részvételi lehetőséget biztosít a doktoranduszok számára, de a felvételi követelményei­vel kapcsolatos információkkal is segíti a jelentkezőket.
A hároméves egyetemi alapképzéssel rendelkezők akkor jelentkezhetnek, ha a mesteri fokozatot is elvégezték, vagy a folyamatban lévő tanévben fejezik be tanulmányaikat. Azok számára, kik a bo­lognai rendszer bevezetése előtt a négyéves képzésben vettek részt, a mesteri fokozat nem szükséges. Jelentkezni szociológus vagy szociálpolitikus végzettséget igazoló diplomával, illetve valamely társadalomtudományi vagy egyéb tudományterületi egyetemi végzettséggel lehet.
Jelenleg a két székelyföldi csoportnak tíz hallgatója van, akik másod-, illetve harmadévesek. A doktori programról bővebb információk a http://szoctarspolphd.unideb.hu/Kezdolap.html honlapon, a felvételivel kapcsolatos tájékoztató a http://btkphd.unideb.hu/felvtajekoztato2017.pdf internetes felületen olvasható.
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most