Búcsú a sílécektől (Jegyzet)

Hatalmas, impozáns katlan a Caraiman és a Coştila hegytömbje közé ékelődve, előbbi a tetején magasodó keresztről, utóbbi az elektronikus jelek továbbítására alkalmas toronyról azonosítható, mindez szép időben még Szentgyörgyről is látszik. A völgyön vagy tízszer felmentünk eddig, ugyanis annak rejtett áramkörei lelket s testet egyaránt jótékony feszültséggel táplálóak. A határtalan sziklavilág, a magashegy látványos túraút, viszont ott mostanáig csak egyszer síztem, kissé tartottam is tőle. Egyrészt, mert nehéznek tűnt, másrészt, mert megtörtént, hogy lesiklás közben nagy tapasztalattal rendelkező férfi hóhasadékba esett. De aztán nincs töprengés, nincs toporgás: úton vagyunk, később telekabinban libegünk, s fent lépegetünk a Bucegi kényelmes platóján. Az időjárás is nekünk szurkol, napfényben s a kaland sajátos ízétől csábítottan közeledünk a völgy felső bejáratához. Megérkezünk. Mintegy 2300 méter magasan: szikla és hó. Fehérségből talán több is lehetne. Menjünk, ne menjünk? Otthonról szól ránk telefonon egy tapasztalt hegymászó: gügyék volnánk, ha netán visszafordulnánk. Bakancs, léc fel, indulás. (Ennek a völgynek — szentgyörgyiek számára különösképpen — egyébként az a pótolhatatlan előnye, hogy egyszerűen megközelíthető, elérhető: hetven kilométerre van innen, drótkötélpályán fel lehet jutni 2200 méterre, s onnan bő egyórányi kényelmes gyalogúttal elérhető, a völgy végi tisztástól pedig másfél-két óra alatt vissza lehet érni Buşteni-be.) Aztán: sízünk, vagyis élünk. Az élményözön egyszeri és megismételhetetlen: ég és föld közötti adrenalinos lesiklás a Kárpátok egyik legszebb, legimpozánsabb természetes pályáján, zergék társaságában. Meglátni a Fehér-völgy bejáratát, rápillantani a gigantikus falakra, s a fehér, hatalmas hónyelv szeszélyes, köves, sziklák közé préselt meredélyére ráhangolódni immár véget nem érő szerelem. Olyan otthonosságérzet, síléces hegyi kaland, melynek zamata pótolhatatlan. Ínyencek jutalma.

S bár hiányérzettel, parányi kételyek közt vettem elő, elégedetten, fehér és tárnicsszín életképek kavarodásában, megnyugtató örömmel pakoltam el — most, nyár elején — a tél számomra legfontosabb kellékeit. Jövőre tehát ugyanitt!...