Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 10., kedd: Közélet Harcban a polgármesteri székértMa délután hat órától vitán ütközteti elképzeléseit Antal Árpád és Csinta Samu, a sepsiszentgyörgyi polgármesterségre pályázó két jelölt. Hat témakörben ismertetik álláspontjukat, majd a meghívott tíz újságíró tehet fel egy-egy kérdést, és végül a jelöltek kérdezhetik egymást. A vitán a nagyközönség nem vehet részt. A jelöltek tegnapi sajtótájékoztatóikon az elmúlt napok kampánytapasztalatairól és terveikről beszéltek. Lapunk a vitát ismerteti. Antal Árpád: Ne valami ellen, valamiért szavazzanak
Megköszönte Vajda Lajos volt megyei alelnök, független elnökjelölt támogató szavait Antal Árpád RMDSZ-es jelölt, és kiemelte, eddig is jó volt köztük az együttműködés, és úgy véli, meg kell találni Vajda helyét a választások után, csapatában kamatoztathatná a város és a megye érdekében az elmúlt hat év tapasztalatait. Az első forduló eredményeit elemezve kiderült, Sepsiszentgyörgy 34 körzetéből 27-ben ő kapott több szavazatot, hatban kell erősítenie, s az elkövetkező napokban ez lesz a legfontosabb feladata — fejtette ki Antal Árpád. Elkészült a városi konzultáció összegzése, melyből tükröződik az is, hogy az említett körzetekben erősebb a tiltakozó hangulat, több a megoldásra váró kérdés. Szeretné, ha az ott élők megtudnák, van megoldás gondjaikra, és ha vasárnap nem valami ellen, hanem velemiért szavaznának. Az RMDSZ polgármesterjelöltje elmondta, a Városi konzultáció igen vaskos összegzése a választások után mindenki számára hozzáférhető lesz, egy példányt a könyvtárban, egyet pedig a városházán hoznak nyilvánosságra.
Csinta Samu: Biztató találkozások
Csinta Samu néhány napja megkezdte telefonos kampányát, személyesen igyekszik elérni a választókat. Eddigi tapasztalatai bíztatóak és önbizalomnövelőek, még a román megkeresettek többsége is kedvezően fogadta hívását — mondta. Hét végén a tanácstagjelöltekkel három városrészt kerestek fel, az Állomás negyedben, az Őrkőn és Szépmezőn találkoztak a választókkal. Az Őrkőn szembesültek az eddig pletykaszinten terjedő hírekkel: megkérdezték tőlük, mennyit adnak a szavazatokért, mert az RMDSZ kétmillió lejt ígért, de sikerült cáfolniuk a szóbeszédet: ha megnyerik a választásokat, nem áll szándékukban levágni a roma lakosság lovait. Azzal a közös következtetéssel jöttek el, ha változást akarnak, akkor első lépésben a roma lakosságnak kell cselekednie, a választások után pedig az új városvezetéssel közösen kell körüljárniuk a problémákat, és megoldást keresniük ezekre. Jó tapasztalatokat és sok információt sikerült összegyűjteniük Szépmezőn, meg kell oldani a lakások kérdését, az ott élők megvennék még ilyen lerobbant állapotban is, de egy éve válaszra sem méltatta őket a polgármesteri hivatal. Fel kell újítani az iskolát és az óvodát, ez utóbbiba több mint negyven gyerek jár, így indokolt lenne a napközis rendszer visszaállítása — véli Csinta Samu. Az MPP csapata és jelöltje a következő napokban Szotyorban, Kilyénben és a Csíki negyedben találkozik a választókkal. Csinta Samu kiemelte: tárgyalásokat folytat egy magyarországi nonprofit kft.-vel a panellakások és a sepsiszentgyörgyi épületek korszerűsítéséről, EU-s forrásokból megvalósítható ezek energiatakarékossá, környezetbaráttá tétele olyanformán, hogy a városi tanácsnak többségi része és vétójoga lesz. Létezik egy EU-s program, melyben húszmilliárd euró áll rendelkezésre ilyen célok megvalósítására, és az említett nonprofit cég számára az ő személye lenne a garancia, megválasztása esetén hajlandóak Sepsiszentgyörgyöt is bevonni ebbe a programba. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 917Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek
klathie - 18:46 „Istenért és népemért” (Uzoni napok)
Bandika - 18:20 Az ozsdolai betyárokról
BartSimpson - 17:34 Szenny a Dâmboviţa partján (Ember és környezete)
bibalint - 17:21 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||