Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 10., kedd: Közélet Mégis több adót fizetünkA sepsiszentgyörgyi önkormányzat múlt heti — ebben a felállításban utolsó — soros ülésén úgy döntöttek a képviselők, hogy a jövő évi helyi adók és illetékek megállapítását a következő testületre bízzák, holott ezt a határozatot az adótörvénykönyv szerint május végéig meg kellett volna hozniuk. Tegnap azonban rendkívüli ülésen döntöttek a városkasszába fizetendő összegekről, jó néhány emelést is jóváhagyva. Az idei adókhoz képest a városlakók épületadóját emelték hét százalékkal, a külterületekét — beleértve Kilyént és Szotyort is — tíz százalékkal, mindenféle gépjárműét húsz százalékkal, valamint a reklámadót tíz, a szállodailletéket két százalékkal. A javasolt emelések nem mindenike nyerte el a képviselők támogatását, végül azonban többségi szavazattal elfogadták a teljes határozatot.
Mint Sztakics Éva alpolgármester megindokolta, a drágítást azért tartják szükségesnek, mert immár két esztendeje semmit nem módosított az önkormányzat a helyi adók és illetékek mértékén, még az inflációval sem emelte. Az alpolgármester elmondta, az épületadó hétszázalékos növelése nem jelent túlzott terhet a lakosságnak, egy kétszobás tömbházlakás esetében mindössze ötlejnyit, viszont a városkasszát 150 000 lejjel gyarapítja, a járművek adójának húszszázalékos emelése meg 400 000 lejes pluszbevételhez vezet. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 626Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek
klathie - 18:46 „Istenért és népemért” (Uzoni napok)
Bandika - 18:20 Az ozsdolai betyárokról
BartSimpson - 17:34 Szenny a Dâmboviţa partján (Ember és környezete)
bibalint - 17:21 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||