Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 11., szerda: Máról holnapra Vita után, hol a part szakadÍzlelni a forró kását. Elképzelni zamatát, zöngéjét a szónak, keresni hozzá asszociálható illatemléket. Tapogatni a megfoghatatlant, körülírni a sejtelmet. Képzeletben ízekre szedni, majd újra összerakni. A nyelv hegye a száj szélén kibuggyan. Száraz izzadság. Döntés. Az akarom és a vállalom egymásnak feszül. Elvek. Melyekből majd frázisok. Üzenetek. Melyek vagy igen, vagy nem. Programok. Kicsit csipegetni innen is, onnan is. Aztán majd meglátjuk. Hatni észre, érzelemre. Érvek. Köztük talmiak és csalárdak is. Egymás szemébe nézni. Felismerni, hogy a másik is beleremeg. Most kellene kihasználni gyengéit. Melyek már korábban pontosan felleltározva. Elrugaszkodni az előre kitervelt forgatókönyvtől. A pillanat ihletének engedni. Ha van. De a múzsák hallgatnak. Hát nem marad más, mint csépelni a szót. Rakosgatni egymásra a már oly sokszor felépített kártyavár ingatag lapocskáit. És mérlegelni közben. Állandóan, minden szót, hangsúlyt, árnyalatot. A másikét legfőképp. Meglátni az ütés irányát. Hárítani. Saját húzását ellene fordítani. Mosolyogva tűrni. Nem fájt, köszönöm a lekvárt. Leplezni. Szót elterelni. A széjjelfutó gondolatokat kordában tartani. Csak ezt, a mindent eldöntő csatát megnyerni. Villogni, csillogni fessen, frissen vasaltan. Nyomot hagyni, nagyot dobbantani. A biztos sikert most megalapozni. S aztán a dicsőséget megérdemelten beseperni.
Persze, képzelődni, azt igen. Hogy csuda emlékezetes marad az aspiránsok tegnap esti vitája, hogy most majd minden kiderül, szeg a zsákból kibújik. Hogy lészen helye annak a pecsétnek, most már biztos, Á jelölt vagy Bé jelölt, de az aztán igen. Határozottan, apellátát nem tűrően, kard markolatig földbe, vérszerződés, miegymás. Ehhez képest maradt minden a régiben. Újat mondani sem Á, sem Bé jelöltnek nem sikerült, hat hét után az önismétlés csapdáját kikerülni nehéz is lett volna. A jól bevált szólamok, a már unalomig ismételt kulcsszavak. Ízlelgették a forró kását, szó se róla. De dolgunkat meg nem könnyítették. És igencsak nehéz döntés elé állítottak. Dönteni pedig kell. Egyetlen biztos dobással. Szerző: Váry O. PéterCikk megjelenítése: 824Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek
klathie - 18:46 „Istenért és népemért” (Uzoni napok)
Bandika - 18:20 Az ozsdolai betyárokról Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||