SepsiszentgyörgyBukaresti ígéret az aszfaltozásra

2017. április 21., péntek, Közélet

A négy sepsiszentgyörgyi utcában, ahol jelenleg felújítás zajlik, felemás módon alakulnak a munkálatok: a Gyöngyvirág és a Testvériség utcát javarészt előkészítették az aszfaltozásra, a járófelület leterítése azonban még várat magára, hiszen jó volna, ha ezt a nem kis értékű munkát kormánypénzből lehetne kivitelezni – mondta el Antal Árpád polgármester.

  • A polgármester reméli, mihamarabb elkészül a Kós károly utca. Albert Levente félvétele
    A polgármester reméli, mihamarabb elkészül a Kós károly utca. Albert Levente félvétele


A bukaresti társfinanszírozásra megvan az ígéret, a város várja a szerződést, ha ez mégsem születne meg, saját költségvetésből végzik el az aszfaltozást – tette hozzá a polgármester. A Gyöngyvirág utca átadása után az 1918. december 1. utcában, az Olt-hídtól a Széchenyi térig kerül sor aszfaltozásra, ezt a munkálatot azonban csak nyáron végzik majd el.
A Váradi József utcában jelen pillanatban a közművesek dolgoznak, a polgármester szerint az áramszolgáltató vállalat már befejezte ottani munkáit.
A Kós Károly utcában továbbra is az alapozáson dolgoznak, a sok és sokféle vezeték miatt ott lassú a haladás. Antal Árpád tájékoztatása szerint egy technikai jellegű probléma is akadályozza a munkát: az építő és a gázszolgáltató afölött vitázik, lehet-e nem gépi erővel úgy dolgozni a gázvezetékek fölött, hogy az építő által vállalt garanciális feltételek teljesüljenek. A polgármester reméli, a felek mihamarabb egyezségre jutnak, hiszen fontos volna mihamarabb átadni a közlekedésnek a Kós Károly utcát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2017-04-21: Közélet - Bokor Gábor:

Veszélyben a gyümölcstermés

Az utóbbi napok hideg időjárása, a meteorológusok által előre jelzett fagyok komoly károkat tehetnek a gyümölcsösökben. Ha a virágzó fák át is vészelik a hideget, a fenyegetés még nem múlt el, a rovarok inaktivitása miatt megtörténhet, hogy nem porzódnak a gyümölcsfák virágai, ami ugyancsak terméskieséshez vezethet – vélik a szakemberek.
2017-04-21: Közélet - Farkas Réka:

Közös fellépés kell

Az itthoni történések, de a romániai magyarság helyzetének ugyancsak hiányos külföldi megítélése is azt mutatja, hogy együtt kell működniük az érdekvédelmi szervezeteknek, pártoknak, el kell felejteni a múltbéli sérelmeket, és el kell tekinteni attól is, hogy melyikük milyen magyarországi párttal szimpatizál – fejtette ki Kulcsár-Terza József MPP-s parlamenti képviselő.