Közös fellépés kell

2017. április 21., péntek, Közélet

Az itthoni történések, de a romániai magyarság helyzetének ugyancsak hiányos külföldi megítélése is azt mutatja, hogy együtt kell működniük az érdekvédelmi szervezeteknek, pártoknak, el kell felejteni a múltbéli sérelmeket, és el kell tekinteni attól is, hogy melyikük milyen magyarországi párttal szimpatizál – fejtette ki Kulcsár-Terza József MPP-s parlamenti képviselő.


Kulcsár-Terza felidézte az elmúlt napok történéseit. Elmondta, szerdán csak a szociáldemokratáknak köszönhetően nem ment át a zászlótörvény, amely betiltotta volna a székely zászló használatát. Meglátása szerint a jogszabály kezdeményezői pontosan tudják, hogy igaz­ságtalanok és jogszerűtlenek a bírósági ítéletek, ezért akarták mindenáron átnyomni a tiltást. A liberálisok és a Băsescu-párt tagjai a jogszabály védelmében „igen csúnyán” beszéltek a székely zászlóról és himnuszról, de az SZDP-sek tartották magukat az egyez­séghez, és nem szavaztak mellettük. „Ez a politika, én sem szeretem őket, de fontos volt a voksuk. Ha felszólalunk, ha sérelmeinkről beszélünk, ők is ellenünk szavaztak volna, így ez esetben okosabb volt a hallgatás” – számolt be a parlamenti történésekről.
Értesülései szerint a Népi Mozgalom Pártja már elkezdte az aláírásgyűjtést, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítse a múlt héten elfogadott törvényt, amely bővítette a nyelvi jogokat az egészségügyben (tegnap délután 124 aláírással, a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség és a Népi Mozgalom Pártjának képviselői, arra hivatkozva, hogy a jogszabály nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban, benyújtották óvásukat az alkotmánybíróságra – szerk. megj.), és egy centenáriumi törvény elfogadását is kezdeményezik. Ez utóbbi kapcsán Kulcsár-Terza József leszögezte, ő ilyen jogszabályt nem szavaz meg, amíg nem tartják be a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakat.
Kitért arra is, hogy múlt héten Svájcban, Ausztriában, Németországban járt, és azzal szembesült, hogy nem ismerik bajainkat, a nyugati sajtóban nem jelennek meg az erdélyi magyarság problémái. Beszélt pártelnökével, és úgy döntöttek, igyekeznek e téren is lépni, ám nagyon nagy szükség lenne a teljes körű magyar–magyar összefogásra, mert ha mindenki mást mond, nincs egységes magyar kommunikáció, nem hallják meg hangunkat – fogalmazott.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1508
szavazógép
2017-04-21: Közélet - Váry O. Péter:

Bukaresti ígéret az aszfaltozásra (Sepsiszentgyörgy)

A négy sepsiszentgyörgyi utcában, ahol jelenleg felújítás zajlik, felemás módon alakulnak a munkálatok: a Gyöngyvirág és a Testvériség utcát javarészt előkészítették az aszfaltozásra, a járófelület leterítése azonban még várat magára, hiszen jó volna, ha ezt a nem kis értékű munkát kormánypénzből lehetne kivitelezni – mondta el Antal Árpád polgármester.
2017-04-21: Közélet - :

Forgalmi zavar áprilisi télben

Felborította a vasúti forgalmat az áprilisi tél, tegnap reggel a Sepsiszentgyörgyön áthaladó öt járatnál 60–200 percnyi késést jegyeztek, legtöbbet a főváros felé tartó, 1644-es szerelvény késett (több mint három órát) – közölte a megyeszékhelyi állomás forgalmi irodája. A kiadós havazás, a vasúti pályákra dőlt fák és a feszültségingadozás miatt a Madéfalva–Brassó, a Maroshévíz–Brassó, valamint a Brassó–Gyergyószentmiklós, Brassó–Madéfalva távon közlekedő vonatok sem értek időben az állomásokra.