Mi, idősebbek, a szocializmus szülöttei, iparkodtunk érvényesülni a kommunisták szabta keretek között, ki hitte volna, hogy összeomlik a Szovjetunió és vele a rendszer is? Meglepődtünk, milyen hirtelen változásra képes a történelem. A mi korosztályunk gazdag tapasztalatokban, alkalmunk volt mindkét rendszerből meríteni. Merítettünk, és kétszer laktunk jól. A váltás elég nyavalya volt, de hát ilyen, amikor egyik ott éri a másikat. A fa csúcsán nem trónolhat egyszerre két madár.
Csodáltuk a fejlett Nyugatot, élén Amerikával, oda s vissza voltunk, már akinek legalább egyszer sikerült betennie a lábát oda, s nem maradt ott, mert visszahúzta valami, most nem érdekes, hogy mi.
Nyugaton az volt szerencsés, akinek a két fontos évszám közti ideje a jóléti államra, a kapitalizmus csúcsára esett. Dicsérték is az „új világrend” megteremtőit, mi irigyeltük őket. Ma nem annyira, mert tele kamrával rettegésben élni nem jobb, mint szegényes kamra mellett viszonylagos nyugalomban, sőt. Nő a nyugatiak száma, akik nyugdíjas éveiket szívesen töltenék nálunk. A képernyőn láttam, Svédországból Budapestre menekült egy sötét bőrű ember – Afrikából ment oda régebb –, nyugodt életre, semmi másra nem vágyik, mint mondta. Lehet, ő az első ilyen menekült a maga nemében. A toleranciájukról híres svédek is ébredeznek, beléjük gázolt egy hitetlenirtó, de a többség a neoliberális eszmék kábulatában még egy kicsit szunyókál.
Leszögezzük: mindegy, minek nevezik – Clinton óta „új világrendnek”, de a régi motoros kapitalizmusról van szó –, néhány évtizede fejlődésének csúcsára ért, ahol azonban hideg van, jég, szél, sokáig időzni nem lehet. Szép teljesítmény, elismerjük, ám a magát megnevezni nem kívánó pénzhatalmi világrend emberei is megérthetnék, csúcsra vezettek valakiket, nem minket, a mi csúcsunk odébb van, nem ezt szeretnénk megmászni. Felszökött a lázunk, ráz a hideg.
Felgyorsult a világ, próbálja tartani a lépést a modern ember, okostelefon tekintetében tartja is, mégpedig egy amerikai tulajdonú, 24 éve autóülés-huzatot gyártó cégnél – hogy konkrét és igaz példát említsek –, amely most szokásához híven alacsonyabb költségű országba helyezi át telephelyét. Hogy mihez kezd magával emberünk, a telefonja megmondja.
A pénzemberek hosszú idő alatt kifejlesztett, agyafúrt módszerrel tartják fenn a kialakított helyzetet. A gyengébb idegzetűekre való tekintettel nem sorolom, milyen veszélyek közé vezettek, de nem adják ki kezükből az irányítást. A létüket tovább tagadják, összeesküvés-elmélettel vádolják, aki mutatja: ímhol a farkas. Ügyködnek, legyen minden országban szófogadó kormány, vagy legalább olyan, amely nem mond ellent utasításaiknak. Ennek érdekében hozták létre az uniót is, jó szimattal megérezve, csak ilyen keretek között lesz esélyük kézben tartani a gyeplőt. Erősebben nyomják a távirányító gombját, amikor az elem kifogyóban. Bajban lehetnek, ha a migráció nevű fegyvert is bevetették. Legnagyobb érdemük mindmáig az, hogy létrehoztak pár jóléti államot, de a Föld energiatartalékaiból többet feléltek az utóbbi ötven évben, mint az emberiség addig a kezdetektől. Ez a felgyorsult világ. Csaléteknek bevált, a többségnek jóléti állam helyett jóléti álom jutott. Olyan helyzetben vagyunk, mint a hal, amely bekapta a horgot, s arra kér, ne vegyük ki a vízből, úszkálna tovább, horgostul. Kinn lekaparnák a pikkelyeit.
Rövid életű volt a kommunizmus, elvégezte a rábízott piszkos munkát, és összeomlott. A kapitalizmus más, elhúzódó, kígyózó. Kígyó, amely a farkával is harap.
SZURKOS ANDRÁS
