Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 11., szerda: Közélet A mozik hangulatát próbálják felidézniA tavaly novemberi első próbálkozás után számos újdonsággal jelentkezik a napokban zajló Kortárs Európai Filmnapok — tudtuk meg Lázár-Prezsmer Endrétől. A Huszárik Filmklub vezetője elmondta: ezúttal nem csupán román és magyar, hanem más európai filmeket is vetítenek, ugyanakkor helyi alkotók munkáit is bemutatják. Így Zakariás Zalán Ződ, valamint Kató Zsolt La petite morte című filmjét is megtekintheti a közönség. További újdonsága a rendezvénynek, hogy három helyszínen zajlik párhuzamosan: Kovásznán, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön. ,,A cél, hogy valamiképpen a mozik hangulatát idézzük fel — ha már Sepsiszentgyörgyön nem működik ez —, hogy megmozgassuk kissé a közönséget, felkeltsük az érdeklődést, hiszen a vizuális kultúra hiányzik az oktatásból" — mondta Lázár-Prezsmer Endre. A filmvetítéseket éppen ezért beszélgetések követik, a filmnapok alatt pedig több dzsesszkoncertet tartanak helyi és vendégelőadók. A rendezvény főszervezője a Europe Direct Információs Központ, társszervező a Huszárik Filmklub, az Uránia Filmklub, valamint a MUKK Kulturális és Ifjúsági Egyesület. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 428Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek
klathie - 18:46 „Istenért és népemért” (Uzoni napok)
Bandika - 18:20 Az ozsdolai betyárokról Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||