Sepsiszentgyörgy, 2012. május 21., hétfõ 21:01
Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2007. július 4., szerda: Közélet

A kettős erő: a templom és a dal

A baróti református templom - Albert Levente felvétele
Ünnepként élte meg Barót református közössége a szombati és vasárnapi napot. Kilenc kórus részvételével került sor XIV. alkalommal a Zathureczky Gyula kórustalálkozóra, majd a református templom felszentelésének évfordulóján a gyülekezet tagjai és az elszármazottak részére szervezett Hazatérés napja jelentett örömet. Az ünnepi istentiszteletet ft. Csiha Kálmán, Erdély volt püspöke tartotta.
Szombaton reggel a Csala kürtje fúvószenekar ébresztő térzenéjét követően a Zathureczky kórus két elhunyt karnagya, Kónya Pál és Zakariás Attila sírjánál tisztelegtek a volt és jelenlegi tagok. A zászlófelvonást követően, a Keresztes Zoltán miklósvári római katolikus plébános celebrált mise után a művelődési házban a találkozó anyaországi védnöke, Nagy László az immár hagyományos kórustalálkozónak a közösségre gyakorolt hatását, a város kulturális életében betöltött szerepét emelte ki. A nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Dalkör, a baróti Rozmaring Kórus, a brassói Magyar Dalárda, a zágoni Mikes Kelemen Vegyes Kar, a székelyudvarhelyi Férfi Dalegylet, a szemerjai Református Kórus, az alsórákosi Református Kórus, a pusztinai-frumószai Csángó Dalkör és táncosok, a szabadegyházi Gerlice citeraegyüttes, a thusisi evangélikus kórus néhány tagja gazdag műsorral állt közönség elé, az igazi fénypont azonban a házigazda Zathureczky Gyula Kórus leköszönő karnagyának búcsúja volt. Lászlóné Varga Judit vezényletével mintegy háromszázan énekelték Gárdonyi Zoltán szerzeményét, a Tartsd meg nemzetem, Istenem című kánont.
,,Meghagyja a jelen és a jövő nemzedéknek, hogy a templom építésének és felszentelésének emlékére minden év július első vasárnapján tartassék hálaadó istentisztelet. Azon szép, ékes műsorokkal dicsértessék Isten neve. Az emlékünnepélyre évről évre gyűjtessenek egybe a gyülekezet tagjai és a gyülekezetből elszármazottak. Legyen ez a nap a Hazatérés napja" — áll a baróti református egyházközség presbitériuma idén januári határozatában. Az otthoniak hívó szavára megtelt a Kós Károly szellemét idéző templom. Ft. Csiha Kálmán arra kérte a barótiakat, ne engedjenek az erkölcstelen világ csábításainak, ne váljanak olyan anyákká, akik magzataikat megölik, olyan apákká, akik vasárnap is csak a pénzt hajhásszák, s nem gondolnak lelkük nyugalmára. ,,Anyaországi politikusok azt mondják, Nagy Károly esperes az 1994. május 24-i alapkőletételre emlékezett, Nagy István polgármester azt kívánta, hogy Isten hajléka ne csak templomként, hanem mint közösséget megmozgató központ is működjék. Az egyházközség gondnoka, Nagy Lajos pedig az építéshez komoly anyagi segítséget nyújtó Antall- és Orbán-kormánynak, a külföldi és hazai támogatóknak, a templom tervezője, Hayde Tibor műépítész a barótiaktól kapott lehetőségért mondott köszönetet. Krizbai Imre lelkész a gyülekezet erkölcsi és anyagi támogatásáért mondva hálát, így szólt: ,,Ma jelenléteteknek köszönhetően újra felszentelődött az a hajlék, mely összefogásotoknak és önzetlenségeteknek köszönhetően áll."
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Szekeres Attila:
Európai letartóztatás
Az Európai Unióhoz való csatlakozás hozadéka az is, hogy nem lehet elbújni a nemzetközi körözés elől. A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói hétfőn őrizetbe vették a Bölönben csordapásztorként dolgozó Dorin Boroş (28) előpataki lakost, akinek nevére a Pest Megyei Bíróság bocsátott ki európai elfogató parancsot hároméves fegyházbüntetés letöltése végett.

- Bodor János:
Rendbe teszik a Kovászna patak medrét
Rendbe teszik a Kovászna patak medrét
A szerző felvétele
A napokban a fürdővároson áthaladó Kovászna patak medre és gátjai rendbetételéről tárgyaltak az önkormányzat képviselői Oreste Sumbasacu vízügyi igazgatóval. Abban állapodtak meg, hogy Kovászna területén közös erővel kijavítják és levakolják a meglévő gátakat és támfalakat, ugyanakkor folytatják a patakmeder szabályozását a Tündérvölgy felé. Első lépésként előtanulmányt készítenek, hogy lássák, mekkora munkálatot és költséget igényel a patak szabályozása. (bodor)

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS