Fekete Réka
Mintha mély álmából ébredne az RMDSZ elnöke, néhány nappal a szervezet zilahi kongresszusa előtt kijelenti: „Az oktatási reform előkészítése közös feladatunk. Ehhez rendszeres egyeztetésre és tervezésre van szükség. A bírálatokat meghallgatjuk, és ahol tudunk, változtatunk.” Az RMDSZ által Marosvásárhelyen szervezett hétvégi oktatási tanácskozáson Kelemen Hunor azt is állította, csak „a pedagógustársadalom által is elfogadott, szakmailag jól előkészített álláspont vezethet előre”.
Nahát! Micsoda újdonság! Ezentúl az oktatás kérdéseibe azok is beleszólhatnak, akik nem bársonyszékekből irányítják, hogy mit, hogyan és miből tanuljanak a romániai magyar gyermekek, hanem katedraközelben vagy szülőként tapasztalják: válságban az oktatás, tartalom és módszertan tekintetében is tetemes javításra szorul. Ha nem akarunk válságot, nem halogathatjuk a döntéseket – állapítja meg Kelemen Hunor.
Úgy tűnik, a szövetségi elnök lemaradt néhány körrel, olyasmit akar megelőzni, ami már régóta mételyezi a hazai tanügyi rendszert. Elmondta, 2013–2015 között helyi szinten készültek dokumentumok a problémák feltárására és megoldására, amelyeket újra kell gondolni, és bevallotta: az elmúlt fél esztendőben gyakran végeztek tűzoltómunkát, az utolsó pillanatig húzták a döntéseket, mert senki sem akarta, senki sem merte vállalni a felelősséget. Az önkritika helyénvaló, csupán annyi kiigazításra szorul: a kapkodás, a felelősség előli menekülés nem csak az utolsó fél évre jellemző, az RMDSZ ilyetén politizálása mélyen gyökerezik, amit aligha változtathat meg egy olyan tanácskozás, amelynek egyetlen konkrét eredménye, hogy a szövetség ösztöndíjat ajánl a magyar diákok speciális román tankönyveinek megírói számára. Bizonyos mértékig kényszerlépésről van szó, mert akik részt vettek az új román tantervek megalkotásában, és a legilletékesebbek lennének megírni a tankönyveket, nem tolongnak ezért a munkáért – minden bizonnyal a negatív tapasztalatok tartják őket távol a jelentkezéstől –, emiatt kell lasszóval fogni a tankönyvírókat.
Két hét alatt másodszor tanácskoztak szélesebb körben arról, hogy milyen problémákkal küzd a hazai magyar oktatás, de amíg a III. Székely Kongresszus Sepsiszentgyörgyön szervezett oktatási fórumán a szakma képviselői tételesen fogalmaztak meg javaslatcsomagokat a helyzet jobbítására, a marosvásárhelyi eseményen a politikumé volt a főszerep, és inkább tűnt kongresszust előkészítő hangulatkeltésnek, mint igazi műhelymunkának. Az ilyen párhuzamosságok pedig inkább zavart keltőek, mint hasznosak, a vesztes mindig az a nemzedék, amely az iskolapadban ül.
