Demeter J. Ildikó
A mai valósághoz igazította alapszabályát, programját és cselekvési tervét az RMDSZ legfőbb döntéshozó szerve, a kongresszus, legalábbis ez tűnik ki a Zilahon elhangzottakból és elfogadottakból. A szórvány és a nők képviselete, az oktatás és a gazdák helyzetének rendezése, a román centenárium túlburjánzásainak kivédése és a kisebbségi jogok bővítéséért, illetve alkalmazásáért való küzdelem – amely több fronton folyik, itthon és a nemzetközi színtéren is – csupa olyan kérdés, amelyre ugyan van válasz, de csak másutt vagy elméletben; átvételük, gyakorlatba ültetésük Romániában igen-igen akadályozott.
Márpedig minden program, stratégia és törvény annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. És a legnagyobb baj az, hogy a román többség, a román pártok jóváhagyása nélkül a magyarság számára kedvező döntések akkor sem születnek meg, ha a román polgárok, főként a fiatalabb generációk semmi kifogásolnivalót nem találnak igényeinkben. Egy kongresszus mindig mérleg is, számbavétele az elvégzett és elvégzendő feladatoknak, és bizony az eredmény nem lelkesítő: kevés előrelépés mellett (ilyen a kórházi anyanyelvhasználat joga) számtalan hátralépés történt (a marosvásárhelyi katolikus iskola Zilahon is téma volt, a nyelvhasználatot szűkítő prefektusi beavatkozásokkal és a szimbólumperekkel pedig Dunát lehetne rekeszteni), s még a helyben topogás (például a visszaszolgáltatások leállása, a magyar orvosi egyetem önállósodásának megrekedése) sem nekünk kedvez. Mindez nem csupán az RMDSZ-en múlott és múlik, hanem a szövetségesein is, épp ezért kell újragondolni az érdekérvényesítési lehetőségeket.
A román pártokkal ugyanis igen féloldalasnak látszik az együttműködés. Bármennyire jó viszonyt ápolnak a szociáldemokratákkal az RMDSZ vezetői Bukarestben, a tizenkét éve (!) benyújtott kisebbségi törvénytervezet ott akadt el, a megyék és települések szintjén pedig a kormánypártok helyi emberei, a kormány megbízottjai inkább az ellentáborhoz tartoznak, olykor kihívó és tüntető módon, a szélsőségesek bátorításával. Az ellenzéki pártok már nemigen keresik az RMDSZ barátságát, erről az oldalról ritkán hallani minket érintő megnyilvánulásokat, azok sem jóindulatúak. Ebben a szűk mozgástérben kellene valamit elérni. És nem csupán a kényelmetlenségével van baj. A zilahi kongresszus egyik kulcsmondata nem az elfogadott dokumentumokban rejlik, hanem Călin Popescu Tăriceanu szenátusi elnök kijelentésében: a román politikában az adott szó már másnapra nem ér semmit; ez alól csak az RMDSZ kivétel.
Kínos, ha az állam második embere, egy jobb- és baloldalt is megjárt politikus így vélekedik, és még kínosabb, hogy tényállást ismer el. Ebből a gödörből az RMDSZ sem nagyon lát kiutat, ezt sugallja az iránymutatónak nevezett kongresszus jelszava is. Nem hátrálunk meg? Nem is haladunk. Védekezünk. De ez nem elég...
