Cannes-i filmfesztiválKiemelkedő magyar részvétel

2017. május 17., szerda, Magazin

A továbbra is fokozott terrorfenyegetettség miatt megerősített és láthatóbb biztonsági intézkedések mellett kezdődik meg ma a 70. cannes-i filmfesztivál, amelynek hivatalos versenyprogramjában négy amerikai alkotás mellett főleg európai filmek versenyezhetnek, és amelyben idén kiemelkedő a magyar részvétel.


A terrorfenyegetettség miatt már az elmúlt két évben is rendkívüli biztonsági intézkedések voltak érvényben a fesztivál idején a francia tengerparti kisvárosban, de a közeli Nizzában tíz hónappal ezelőtt elkövetett iszlamista merénylet miatt idén ezt megerősítette és láthatóbbá tette a francia rendőrség a fesztiválozók védelme érdekében. Az alig 70 ezer lakosú település lakossága a következő tizenkét napra megháromszorozódik. A francia rendőrség tájékoztatása szerint több lesz az emberi és anyagi erőforrás, nagyobb figyelemmel kísérik a kiberbiztonságot, és több lesz a fegyveres rendőr is, de pontos számukat nem árulták el. A fesztiválpalota környékén 550 térfigyelő kamera műkö­dik, és nyolcvan önkéntes megfigyelő is folyamatosan elvegyül a hömpölygő tömegben, és ha bármi gyanúsat észlel, riasztja a rendőrséget. Ezenkívül háromszáz, virágágyásokkal díszített betontömbbel akadályozzák meg, hogy dzsihadista támadók kamionos merényletet próbáljanak meg végrehajtani a Croisette-en.
Öt alkotással, köztük egy koprodukcióval Magyarország vezeti a listát a meghívott filmek számát illetően a közép-európai országok közül a hivatalos programban, ahova 36 országból 60 film kapott meghívást az 1930 nevezés közül.
A hivatalos versenyprogramban 19 film, köztük Mundruczó Kornél Jupiter holdja című új filmje (fotó) versenyezhet az Aranypálmáért, míg a második legfontosabb válogatásban, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) versenyben 18 alkotás, köztük Kristóf György első játékfilmje, az Out mutatkozhat be, amely a legjobb első filmet illető Aranykamera-díjért is versenyez. Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rendezése a Cinéfon­dation válogatásban szerepel, amely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. Pataki Szandra WireLess című diplomamunkája a Short Film Corner szekcióban mutatkozik be. Emellett bemutatják Fábri Zoltán legendás filmje, a Körhinta felújított és digitalizált változatát.
A fesztivál szerda este Arnaud Desplechin Les Fantomes d’Ismael című filmjének díszbemutatójával kezdődik. A versenyen kívül vetített francia alkotás főszerepeit Mathieu Amalric és az Oscar-díjas Marion Cotillard alakítja. A nyitóest háziasszonya Monica Bellucci.
Az Aranypálmáért folyó versenyben négy amerikai alkotás mellett idén az európai filmek uralják a szemlét. Az Egyesült Államokból érkezik Sofia Coppola, Csábítás című filmjének főszerepeit Nicole Kidman, Elle Fanning, Colin Farrell és Kirsten Dunst alakítja. Coppolát Don Siegel 1971-ben forgatott, A tizedes háreme című filmje ihlette. Todd Haynes Julianne Moore és Michelle Williams főszereplésével forgatott Wonderstruck című alkotása két siket gyerek története. Benny és Josh Safdie egy bankrablóról forgatott filmet Good Time címmel, a főszerepben Robert Pattinsonnal. Dustin Hoffman Noah Baumbach alkotásával, a The Meyerowitz stories című filmmel érkezik a Croisette-re.
Franciaországot négy film képviseli a mezőnyben. Jacques Doillon a száz éve elhunyt híres szobrászról forgatta Rodin című alkotását a címszerepben Vincent Lindonnal. François Ozon négy év után egy thrillerrel tér vissza Cannes-ba. A L’Amant double (A kettős szerető) főszerepeit Marine Vacth és Jérémie Renier alakítja. Az Oscar-díjas The Artist – A némafilmes rendezőjének, Michel Hazanaviciusnak a Le Redoutable (A rettenthetetlen) című filmje Jean-Luc Godard-ról szól, a főszerepet Louis Garrel alakítja. Először kapott meghívást a versenybe Robin Campillo 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című filmjével, amely az Act Up AIDS-ellenes mozgalom történetét dolgozza fel Adele Haenellal a főszerepben.
A kétszeres Aranypálma-díjas Michael Haneke Happy End című drámájának főszerepét Jean-Louis Trintignant és Isabelle Huppert alakítja, az osztrák rendező előző, Szerelem című filmjéhez hasonlóan. A történet egy francia nagypolgári családról szól, amely a migránstáborok közelében él. A görög Jorgosz Lantimosz A homár című filmjével két éve a zsűri díját nyerte el Cannes-ban. Legújabb filmjében, az Egy szent szarvas meggyilkolásában is Colin Farrell játssza a főszerepet Nicole Kidman oldalán. Szergej Loznyica Ködben című játékfilmje 2012-ben a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját nyerte el. Az ukrán rendező Dosztojevszkij 1876-os kisregényének, A szelíd teremtésnek a filmadaptációjával tér vissza. A Leviatán című orosz film rendezőjének, Andrej Zvjagincevnek a Loveless című filmje egy válófélben lévő párról szól. A német-török Fatih Akin Sötétben címmel, Diane Krugerrel a főszerepben forgatta a németországi török közösségben játszódó bosszútörténetet, a svéd Ruben Ostlund The Square című alkotása pedig egy kortárs művészeti múzeum vezetőjének válsághelyzetéről szól. Ázsiából két dél-korai és egy japán alkotás érkezik. Bong Jon Hu fantasztikus kalandfilmjében (Okja) Tilda Swinton és Jake Gyllenhaal látható, Hong Szang Su egy fekete-fehér alkotással kapott meghívást, Kavasze Naomi Ragyogás című filmje pedig egy látási zavarokkal küzdő operatőr története.
A fesztiválra és az azzal párhuzamosan megrendezendő filmpiacra mintegy 45 ezer szakmai résztvevőt várnak, számuk az elmúlt húsz évben megduplázódott, a filmbemutatókról és a kísérő­rendezvényekről 4500 újságíró tudósít. Az Aranypálmát a május 28-i záróünnepségen adják át, a nemzetközi zsűri elnöke Pedro Almodóvar spanyol rendező.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1486
szavazógép
2017-05-17: Sport - :

Játszhat az oroszok honosított brazilja (Labdarúgás) )

Mario Fernandes, a CSZKA Moszkva honosított brazil labdarúgója játszhat a június 17. és július 2. között sorra kerülő Konföderációs Kupán. A 26 éves játékos 2012 áprilisában szerződött a fővárosi együtteshez, majd 2014-ben egyszer, a Japán elleni felkészülési mérkőzésen pályára lépett a brazil nemzeti csapatban.
2017-05-17: Magazin - :

Olasz focitábor Magyarországon

Kiváló olasz edzők közreműködésével 10–14 éves gyerekeknek ötnapos CIB Itália Focitábort rendeznek a nyár elején Budapesten, amelynek három legjobbja jövő nyáron Covercianóba utazhat egy újabb táborba.