Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. május 28., vasárnap 07:49
Köszöntjük Emil, Csanád nevű olvasóinkat!

Tercsike néni, a pedellus

2017. május 18., csütörtök, Emlékezet
Tercsi néni családja körében
Tercsi néni családja körében
A Mikes Kelemen Főgimnázium jeles, elhunyt igazgatóiról írt megemlékezéseim után – amellyel iskolatörténeti bepillantást is nyújtottam –, mielőtt jeles tanáraink emlékét idézném, hadd iktassak be egy rendhagyó mementót.
 
 
Kelemen József az iskola monográfiájának végén írja: „A régi iskolában külön hely illeti meg a személyzet közül a pedellust, aki a kapusságon kívül afféle hivatalos segédi szerepet is betöltött. Ilyen szempontból meg kell említenünk Szakács Teréz (Tercsike) nevét, aki több mint negyedszázadon át szolgálta kitartóan és hűséggel intézetünket”.
Egy iskola történetében nemcsak az igazgató, mint hadvezér, de a közkatona is szerepet kaphat, ha az általános elvárások szintjén maradandót tesz. De mit is tett és ki is volt a feledés homályába merült Tercsike (néni)?
Egyszerű asszony volt. Alacsony, kissé köpcös, rekedtes hangja fel-fel csendült az iskola folyosóján vagy a szilenciumi teremben. Vigyázott az iskolára, igazi Őr volt, szerette a rendet, a fegyelmet, közkatonához illően a parancs, a kötelesség betartása állt feladata teljesítésének középpontjában.
Brassóban látta meg a napvilágot 1918-ban, Sándor és Julianna harmadik gyermekeként. Mivel szülei hamar elhaltak, nevelőintézetbe került, ott tanult és nevelkedett.
Hogy hány osztályt járt és hol, azt sajnos nem tudjuk, de tény: az 1930-as évek táján került Sepsiszentgyörgyre Szép Mihály kovácsmester házához. Végezte a család házi teendőit, ízlelgette az élet iskoláját.
Egyetlen élő rokonától, Szeles Józseftől, unokaöccsétől tudom, hogy a korán özvegyen maradt nővéréhez, Juliannához került, segítette gyermekei nevelésében. Ez lett az ő igazi családja. Soha nem ment férjhez.
1948-ban került az akkori Leánygimnáziumba, Zakariás Erzsébet igazgatósága idején. Hamar a vezetőség megbízható embere lett, s maradt 26 éven át. És a „víz haladt, s a kő maradt”, tíz igazgató és 12 aligazgató munkáját segítette. Reggel ellenőrizgette, hogy minden diáknak van-e egyenruhája, egyensapkája, a lányoknak szalagja, s ha nem volt, felírta és jelentette feletteseinek. Ilyen szempontból jobban féltek tőle, mint a szolgálatos tanártól. Elvégre törvénytisztelő volt! Ha szabálytalanságot észlelt, főleg a bentlakók esetében erélyesen, szigorral lépett fel. Felülvigyázta a lányokat, igazi jobbkeze volt a nevelőnőknek. Amikor csendesség uralkodott az iskolában, előszeretettel olvasott, kötögetett, ezzel egészítette ki jövedelmét.
Amíg nem készült el a villanycsengő, kicsengetéskor csengővel a kezében vonult a ballagó diákok előtt. Akkortájt Ő csengetett ki-be, s a ballagó diákokat így végképp Ő csengette ki. Volt valami varázsa ennek a momentumnak.
De év közben is sok diák várta a Tercsike néni óravégi csengetését. Még éneket is költöttek ennek kapcsán, a „Pitagorasz tételét” írták át a diákok. „Már tizenkét a négyes / A C osztály zúgni kezd / Kisangyalom, / S a többi négyes mentője / Tercsi néni csengője / Kisangyalom”.
Erélyességére, ellenvetést nem tűrő jellemére vall egy krónikába illő történet. 1969 után fokozatosan „teret veszített” a mai Mihai Viteazul Főgimnázium, akkori iskolánk telke. Elvették a szép gyümölcsös, fásított, sétányokkal szabdalt telket. Ide épült a Szemerja negyed alsó fele. Az építőtelep mindenki országútja lett. Ezt tiltotta meg az akkori igazgató, Pethő Sándor. Kiadta a parancsot: Terézke, itt senki idegen nem mehet át. Térítse vissza! Egy reggel a város akkori első pártitkára épp hogy a kapusszobáig ért, de megálljt parancsolt rá Tercsike néni. Hogyhogy? – kérdezte Sz. I. elvtárs. Tudja, ki vagyok én? Hívja az igazgató elvtársat! Pethő igazgató lejött a kapusszobáig, s próbálta megmagyarázni, hogy bizony ez az elvtárs ki. – Tőlem lehet! – nem tudhatom, mert nincs a homlokára írva, de azt látom, hogy „likas” (valójában a homlokán volt egy nagy tojpadás, valami régi afférja miatt).
Ma sok portás-kapus-biztonsági őr példát vehetne az egyszerű asszony helytállásáról. 26 évi „licis” szolgálat után vonult nyugdíjba 1974-ben. Szerepkörével, odaadó munkájával beírta nevét iskolánk történetébe.
Isten is szerette, mert hirtelen halt meg 1982-ben. Teste a katolikus temetőben nyugszik. Talán majd valaki elmondja neki, hogy az utókor megérdemelten megemlékezett róla.
 
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most