Sepsiszentgyörgy, 2017. november 20., hétfõ 15:21
Köszöntjük Jolán nevű olvasóinkat!

Tapssal fogadták Almodóvart (Cannes-i filmfesztivál)

2017. május 19., péntek, Magazin
Arnaud Desplechin Les Fantomes d’Ismael című filmjének díszbemutatójával szerda este hivatalosan megkezdődött a 70. cannes-i filmfesztivál. A seregszemlét Lily-Rose Depp francia-amerikai színésznő és Aszgar Farhadi iráni filmrendező nyitotta meg. A szervezők szándéka szerint Vanessa Paradis énekesnő-filmszínész és Johnny Depp filmsztár 19 éves lánya a fiatalságot jelképezi, míg az Oscar-díjas iráni rendező az elkötelezett szerzői mozit testesíti meg a fesztiválon.
Az est háziasszonya 2003 után ismételten Monica Bellucci volt, aki olaszul, angolul és franciául köszöntötte a közönséget. Az olasz filmsztár nyolcadik alkalommal vesz részt a világ egyik legrangosabb filmes találkozóján, és előzetesen elmondta, hogy a cannes-i fesztiválnak köszönettel tartozik, mert anélkül feltehetően más lett volna a karrierje.
A versenyen kívül bemutatott francia nyitófilm rendezője, Arnaud Desplechin visszatérő vendége a fesztiválnak, tavaly a zsűriben foglalt helyet. Legújabb alkotása önéletrajzi ihletésű: főhőse egy szerelmi háromszögbe kerülő filmrendező. A főszerepeket az Oscar-díjas Marion Cotillard és Charlotte Gainsbourg alakítja Mathieu Amalric oldalán, aki hetedik alkalommal dolgozik együtt Desplechinnel.
A megnyitón a közönség nagy tapssal fogadta a zsűrielnök Pedro Almodóvar spanyol rendezőt, aki a testület nyolc tagja – Will Smith amerikai színész, producer, kétszeres Grammy-díjas zenész, Jessica Chastain amerikai színésznő, Agnes Jaoui francia színésznő, forgatókönyvíró, rendező, Maren Ade német rendező, Paolo Sorrentino Oscar-díjas olasz rendező, Pak Csan Vuk dél-koreai rendező, Gabriel Yared francia zeneszerző és Fan Ping-ping kínai színésznő – gyűrűjében vonult fel a Fesztiválpalota vörös szőnyegén.
Pedro Almodóvar a zsűri sajtótájékoztatóján nyomást gyakorolt a Netflixre annak érdekében, hogy a videómegosztó portál a versenyprogramba beválogatott két filmjét a mozikban is bemutassa, s ne kizárólag 100 millió előfizetőjének tegye hozzáférhetővé. A fesztivál korábban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „semmilyen megoldást nem lehetett találni” a Netflixszel, s ezért bejelentette, hogy a jövő évi szabályozásában kötelezővé teszi a versenybe meghívott alkotások franciaországi mozibemutatóját.  „Hatalmas ellentmondás lenne, ha az Aranypálmát vagy más díjazott alkotást nem lehetne megnézni a mozikban” – mondta a zsűrielnök. Almodóvar szerint a két alkotás a jelen helyzetben nem kaphat semmilyen díjat.
A Netflix által finanszírozott két filmet egyébként nagy várakozás előzi meg: a Dustin Hoffman főszereplésével és Noah Baumbach rendezésében készült The Meyerowitz Stories-ról, valamint a dél-koreai Bong Dzsun Ho fantasztikus kalandfilmjéről, az Okdzsáról van szó, amely Tilda Swinton és Jake Gyllenhaal közreműködésével készült. A Netflix annyiban változtatott korábbi álláspontján, hogy bejelentette, Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban moziban is meg lehet majd nézni a két filmet ugyanakkor, amikor az előfizetőknek is hozzáférhetővé válik.
 
Hozzászólások
2017-05-19: Magazin - :

Visszatérnek a magyar rocklegendák

Több mint harminc év után visszatérnek a rocklegendák az egykori budapesti Ifiparkba. A Várkert Bazár színpadán június 15-től augusztus 26-ig a Piramis évek, a Beatrice, a Mini, a P. Mobil, a Skorpió és a Karthago ad koncertet.
2017-05-19: Magazin - :

Belga sörfesztivál Budapesten

Negyvenöt belga sörfőzde 250 féle sörét, köztük 65 féle csapolt sört kóstolhatnak meg a hétvégén a 8. Belga Sörfesztivál vendégei a Bálna Budapestben.