Roncsautó-programPörögnek az eladások

2017. május 24., szerda, Közélet

A roncsautó-program idei kiadásának múlt csütörtöki beindítása óta állandó az érdeklődés a háromszéki gépjármű-forgalmazóknál. Az ügyfelek megoszlanak: van, aki vásárlási szándékkal érkezik, viszont szép számmal akadnak olyanok is, akik az értékjegyeken szeretnének túladni. A legtöbb jelentkező – van, aki már márciusban nekilátott az iratcsomók összeállításának – a program klasszikus, 6500 lejes értékjegyet biztosító változatával élne, de elvétve hibrid meghajtású járműért érdeklődők is előfordulnak.

  • Rövid idő alatt sok használt gépkocsi került a zúzóba. Nagy D. István felvétele
    Rövid idő alatt sok használt gépkocsi került a zúzóba. Nagy D. István felvétele


Pózna Dávid, a régi járművek átvételét végző egyik vállalkozás – a megyében négyet hagyott jóvá a minisztérium –, az Ariadne Impex Kft. vezetője lapunk érdeklődésére kifejtette: tudomása szerint Háromszéken a gépkocsi-képviseletek nagy része csatlakozott a programhoz, és felkészülten várták annak beindítását. Az általa vezetett vállalathoz már az első két napon több mint harminc régi autót adtak le, és hasonló forgalomra számítanak még egy ideig. Érdekesség, hogy az átvett járművek között most már jócskán találni nyugat-európai vagy távol-keleti modelleket, míg a program 2011-es beindításakor elsősorban a tíz évet meghaladott Daciák voltak a jellemzőek. Pózna Dávid hozzátette: csak értékelni tudják, ahogyan a programot megszervezte a Környezetvédelmi Alap Hatósága azáltal, hogy már tavalytól a forgalmazókhoz helyezte át a jelentkezési eljárást, és gyakorlatilag „gombnyomással” működik az egész folyamat. Az igazgató azt is pozitívumként értékelte, hogy most országos szinten különítettek el egy adott összeget, és ameddig ez a keret tart, addig fut a program. A korábbi években ugyanis megyénként leosztották az értékjegyeket, amelyeket a nyolcévesnél régebbi gépkocsikat begyűjtő és kezelő vállalatok képviselői vehettek át, majd ők adták át a járművek leadásakor a tulajdonosoknak. Ebből általában az lett, hogy a programhoz csatlakozó átvevőpontok képviselőinek Bukarestbe kellett utazniuk, ahol elég nagy fejetlenség közepette juthattak az értékjegyekhez, sőt, volt rá példa, hogy egyesek nem is kerültek sorra az osztogatáskor.
Pózna Dávid értesüléseit három márkakereskedésben is megerősítették. Molnár Attila, a sepsiszentgyörgyi Novotech – Peugeot és Citroën – márkakereskedés értékesítési igazgatója szerint felkészülten várták a program beindítását, volt olyan ügyfelük is, aki már februárban elkezdett érdeklődni, majd márciusban előkészítette a szükséges dokumentumokat. A képviseletnél a május 18-i indulást megelőzően már megrendelték az új járműveket, így viszonylag gyorsan sikerült rendezni mind a vásárlást, mind a régi járművek leadását. Az idei program egyik sajátossága, hogy nagyjából fele-fele arányban oszlik meg az érdekelt jogi, illetve természetes személyek aránya (egy hónap alatt mintegy negyvenet számoltak össze). Egy évvel korábban a jogi személyek sokkal nagyobb arányban használták ki a program adta lehetőségeket. Ami a keresletet illeti, Molnár Attila elmondta: a természetes személyek általában az alsó- vagy középkategóriás gépkocsikat keresik (8 és 10 ezer euró közötti árintervallumban), a vállalatok pedig általában a felső kategóriáért térnek be a képviselethez. Lényeges ugyanakkor, hogy a jogi személyek esetében az eljárás is bonyolultabb valamivel, továbbá az új szén-dioxid-kibocsátási felső értékek bevezetésével a haszongépjárművek vásárlása nem lehetséges a programon keresztül – tette hozzá Molnár Attila. Sokan keresik fel őket azzal a szándékkal, hogy a régi gépkocsijuk leadása után kapott értékjegyet inkább eladnák – de ez csak akkor lehetséges, ha mind a vevő, mind az értékesítő egyszerre érkezik. Molnár Attila arról is beszámolt, hogy esetükben sem a hibrid-, sem az elektromos autó vásárlásának a lehetősége nem tevődik fel, érdeklődő viszont volt.
Illyés László, a MIDA – Renault és Dacia – márkakereskedés eladási igazgatója is nagyfokú érdeklődésről számolt be a program beindulásától számítva, de esetükben is jellemző volt, hogy többen már egy-két hónappal korábban megindultak. A legtöbb ügyfelük természetes személy (tegnap hetven körül járt ezek száma), és általában a 6500 és 12 ezer euró közötti árban mozgó járművekért, elsősorban a Dacia modelljeiért érdeklődnek, és viszonylag alacsony azoknak a száma, akik csak eladnák értékjegyeiket. Utóbbiak általában úgy érkeznek, hogy már megegyeztek valakivel a vásárról. Illyés László hozzátette: az elektromos vagy hibrid autók iránt nem igazán van náluk kereslet. Az értékesítési felelős a program kapcsán elmondta: van némi kifogásolnivalójuk, ami a Környezetvédelmi Alap világhálós felületét illeti, tegnap dél körül ugyanis az adatbeviteli rész már több mint 24 órája akadozott.
Varga Róbert, a Delcar – Škoda – márkakereskedés értékesítési felelőse szerint az érdeklődésre ők sem panaszkodhattak, számításaik szerint csak a programon keresztül történő eladásaik elérhetik a százas darabszámot is. A Dacia és a Renault márkakereskedéshez hasonlóan őket is inkább a természetes személyek keresik fel, a legnagyobb kereslet pedig a legtöbb 10–11 ezer euróba kerülő járművek iránt van. Értékesítettek már hibrid meghajtású gépkocsit is, igaz, csak két darabot. Varga Róbert ugyanakkor egy másik jelenségről is beszámolt: a legtöbb vásárló készpénzzel érkezik, ez Háromszékre és Hargita megyére jellemző, míg máshol inkább a lízing-, vagy más hitellehetőségeket használják ki.
A múlt csütörtökön elindított roncsautó-program klasszikus változatára idén 180 millió lejt irányzott elő a szaktárca, illetve 45 millió lejt a roncsautó plusz programra. Utóbbi a hibrid és az elektromos gépkocsik vásárlását ösztönzi, és jóval magasabb támogatásokat tartalmaz. A gépkocsipark megújulását célzó program tehát idén, úgy tűnik – vélhetően a gépjármű-bejegyzési környezetvédelmi illeték eltörlése nyomán is –, igen nagy sikernek örvend, tegnap délben ugyanis az alapváltozat költségvetésének mintegy fele már elfogyott, és folyamatosan érkeztek az igénylések a hatóság honlapjára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2017-05-24: Közélet - :

Sztrájkolnak a köztisztviselők

Háromszék is csatlakozik a közigazgatásban dolgozók szakszervezeteinek országos szövetsége által közzétett felhíváshoz, így mától a bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségüket tiltakozó megmozdulások révén nyomatékosítják az érintettek.
2017-05-24: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Bezár az egyik készruhagyár

Megválik alkalmazottjaitól a sepsiszentgyörgyi Dreiconf, a készruhagyár a hónap végén pedig be is zár – ismertette tegnapi sajtótájékoztatóján Kelemen Tibor.