KarateA magyar bajnokságban is brillíroztak

2017. május 29., hétfő, Sport

Május 27-én és 28-án a budapesti UTE Sportcsarnokban rendezték meg a 17. WKF Magyar Karatebajnokságot, ahol a sepsiszentgyörgyi Sport-All SC tizennyolc versenyzővel vett részt, akik az Arashi SC színeiben léptek tatamira, és összesen 13 – 2 arany-, 4 ezüst- és 7 bronz – érmet szereztek.


A magyar karate legrangosabb eseményének számító viadal idén kifejezetten nagy figyelmet kapott, főként azért, mert tavaly augusztusban olimpiai sportággá vált. A szövetség közleménye szerint az idei verseny számított az eddig legnépesebbnek, hiszen a 14 év alattiak küzdelmeibe több mint 600 nevezés érkezett. Idén csak a háromszéki karatékák alkották az Arashi SC versenyzői csapatát, amely az egyesületeket felsorakoztató éremtáblán az előkelő 5. helyen végzett, és csak a jelentős versenyzői bázissal bíró állami egyesületek tudták megelőzni, ilyen például az MTK, az UTE, a BVSC és a KSI.
Eredmények: *
* aranyérmes: Halmágyi Chanel (kumite, 9 éves korosztály, +30 kg), Ianculescu Zsófia (kumite, 11 éves, -34 kg)
* ezüstérmes: Benkő Zsolt (kumite, 12 éves, +57 kg), Lukács Zoltán (kumite, 12 éves, -47 kg), Vitályos Eszter (kumite, 12 éves, -45 kg), Muntyán-Nagy Zorka (kata, 8 éves)
* bronzérmes: Bartos Norbert (kumite, 12 éves, -57 kg), Bíró Tas (kumite, 12 éves, -57 kg), Gödri-Mártis Huba (kumite, 13 éves, -40 kg), Tánczos M. Richárd (kumite, 12 éves, -40 kg), Bernád Vivien (kumite, 10 éves, -35 kg), Daragics Viktória (kumite, 10 éves, -40 kg), Muntyán-Nagy Zorka (kumite, 8 éves, +30 kg).
„Úgy gondolom, egyáltalán nem lehet okunk panaszra, és erőt ad ez a siker, hogy folytassuk a munkát a gyerekeinkbe fektetett hittel. Köszönjük a szülők és szponzoraink – Orex, MCC, Maravet, Terran Románia, Sport Világ, Comerţ Ata – támogatását, amelyek nélkül mindez nem lenne kivitelezhető” – mondta Vass Hunor edző. A Sport-All SC következő és egyben utolsó versenye a Saishin Kupa lesz, amelynek Râmnicu Vâlcea ad otthont június 10-én. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-05-29: Sport - Csinta Samu:

Magyar vízilabda-feltámadás (A Szolnok nyerte a Bajnokok Ligáját)

Hatalmas magyar sikert hozott a júliusi budapesti vizes világbajnokságra épített Duna Aréna főpróbája: 13 év után újra magyar győztese van a legrangosabb európai klubsorozatnak. A Szolnoki Dózsa-Közgép a Bajnokok Ligája Final Six fináléjában 10–5-re lelépte a címvédő horvát Jug Dubrovnik csapatát, és ötödik magyar klubként hódította el a serleget.
2017-05-29: Sport - :

Tizenhat dobogós helyezés (Karate)

Május 27-én Tusnádfürdőn a Csíkszentmártoni Black Karate egyesület 8. alkalommal szervezte meg a Tusnád Kupát, amely egyben György Gellért-emlékverseny is volt, ahol 12 klub 160 sportolója tette próbára magát. A sepsiszentgyörgyi Shoto Team 14 karatékát küldött harcba, akik 16 dobogós helyezéssel – 4 első, 4 második és 8 harmadik – zárták a viadalt.