Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek” – írja Bod Péter 1766-ban a Magyar Athenas ajánlásában. Ezt a gondolatát akár élete vezérfonalának is tekinthetjük, hiszen pályájának fő meghatározója a hivatása, szűkebb hazája kulturális hagyatékának tanulmányozása, a magyar nyelv fejlesztésére való törekvése volt.
Csernáton, Nagyenyed, Leyden, Olthévíz, Magyarigen. Életének főbb állomásait felsorakoztatva felismerhetjük rögtön, hogy több kortársához hasonlóan Bod Péter is Székelyföldről indult, a nagyenyedi kollégiumban tanult, Hollandiába került, majd onnan a peregrinusok tudásával felvértezve visszatért hazájába, hogy mindazt itthon kamatoztassa.
Szolgálni, gyűjteni, összegezni, válogatni, átadni, megőrizni. Lelkész, irodalomtörténész, egyháztörténész, művelődéstörténész, teológus, lexikonszerkesztő, szótáríró. Nemcsak a lexikonszerkesztés úttörője (lásd az 1767-ben megjelent Magyar Athenas című írói lexikont), hanem a felvilágosodás előfutára is, hiszen ő szorgalmazta először egy tudós társaság felállítását, s Apáczai nyomdokába lépve egy új magyar nyelvtan kidolgozását.
Bod Péter egyetlen (mai értelemben vett) szépirodalmi jellegű műve, a Szent Hilárius 1760-ban jelent meg Szebenben. A könyv tulajdonképpen erkölcsi tanulságokat hordozó, rövid kérdésekre adott válaszok gyűjteménye, világias életbölcsességgel és mulattató célzattal, amint azt az alcíme is tanúsítja: „szívet vidámító, elmét ékesítő, kegyességre serkentő rövid kérdésekbe és feleletekbe foglalt dolgok, melyek mind az hasznos idő-töltésre, s mind az épületes tanúságra egybeszedegetvén ki-bocsáttattak”.
A kor szórakoztató olvasmányigényéhez igazodva a válaszok között több prózai elbeszélő műfajjal találkozhatunk, így példabeszédekkel, közmondásokkal, mesékkel, anekdotákkal.
A szerző a könyv megírásakor több külföldi, más nyelven íródott műre támaszkodott (fő forrása a Johann Heinfeld Sphinx philosophicája volt), de gyűjteményének ezen részei legtöbbször nem egyszerű átfordítások, hiszen összevetve az eredeti változatokkal, megállapítható, hogy néha lerövidítette, néha bővítette ezeket, sőt, olykor önállóan dolgozta ki válaszait. Az idegen nyelvű kútfők mellett magyar nyelvű forrásokat is felhasznált, és gyakran merített a szájhagyományból is (a néprajzkutatók szerint „valóságos kis folklórlexikon”).
Bod Péter aforizmaszerű feleleteit tizenhárom fejezetre tagolja, olvashatunk benne Istenről és a vallásról, a világról, a sorsról, az emberről általában, a férfiak és az asszonyok cselekedeteiről, a gazdagságról és a szegénységről, az időről, a bűnről és a büntetésről, a tanulásról és a tudományról, az állatokról, a vízről, a fáról és a kőről, a betegségekről és az orvosokról, a számadásról és az örökkévalóságról.
Bod Péter úgy szórakoztat, hogy tanít, és úgy tanít, hogy olvasóit egyben a „kegyességre is serkenti”. Felvetődik a kérdés, hogy a ma embere igényli-e ezt a fajta értékközvetítést, pontosabban azt, hogy az olvasmány ne csak a hozzá fűződő elvárásoknak feleljen meg, hanem alakítsa is azokat.
MIRK SZIDÓNIA KATA
