Új székhelyen az uzoni könyvtár

2017. június 3., szombat, Közélet

A falunapokon avatták fel az új épületbe költözött uzoni Erdélyi Lajos Könyvtárat. Az intézmény a XX. század első felében épült, korábban rendelőként és orvosi lakásként működő ingatlanban kapott méltó helyet, amelyet az önkormányzat pályázati pénzből újított fel. A könyvtár korábban a Pünkösdi-kúriában székelt, az áldatlan körülmények a könyvállomány rovására is mentek.

  • A gyerekek főként az internetre „csattantak”
    A gyerekek főként az internetre „csattantak”

A régi rendelő épületét az alapoktól a tetőig felújították, igaz, az emeleten a belmagasság csekély. Ráduly István polgármester elmondta, azért a gyermek méretű tér, mert a benyújtott pályázat hátterében más tervek is álltak. Akkoriban nem lehetett óvodára pályázni, így kihasználták a közkönyvtárakra érvényes pályázati lehetőségeket. A felújítást követően, a könyvtárat illető pályázat követelményeinek teljesítése után, óvodává kívánták alakítani az épületet. Most mindez okafogyottá vált, hiszen új pályázati kiírásoknak köszönhetően 760 négyzetméteres óvoda épül Uzonban, így megmaradhat a könyvtár jelenlegi kihasználtsága – részletezte Ráduly.
Az uzoni községi könyvtár több mint tízezer kötetes állománya a korábbi évek áldatlan körülményei miatt sérült. A Bod Péter Megyei Könyvtár közbenjárására – amelynek igazgatója, Szonda Szabolcs az avatóünnepély részeként szép könyvadománnyal gazdagította az állományt – sikerült restaurálni, számba venni a könyveket, de több száz kötet az enyészetté vált – mondta el érdeklődésünkre Ballai Tímea könyvtáros, aki a nyugállományba vonult Bar­tha Katalintól vette át a feladatot. A visszavonuló könyvtárost az avató alkalmával kitüntették hiteles szolgálatáért. 
A fiatal könyvtáros tartalommal kívánja megtölteni a könyvtárat. A folyamatosan használható, a Biblionet-programon keresztül megvalósított internetes részleg elsősorban a gyerekek számára nyújt lehetőséget. Egy-két havonta író-olvasó találkozót szerveznének, az első meghívott Czegő Zoltán író lesz. Filmvetítéseket is terveznek az óvodásoknak – erről már egyeztettek az óvónőkkel –, rajzfilmeket mutatnak majd be. Sok más tervük is van, például kézműves-programokat, meseestéket szerveznek, év végén a Karácsony a könyvtárban eseményt kívánják tető alá hozni – mondta el Ballai.
Az uzoni községi könyvtár június 6-ától fogadja az olvasás szerelmeseit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-06-03: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Nyilvántartásba veszik a pályakezdőket

A munkaerőpiacon történő elhelyezkedés lehetőségeiről, juttatásokról, az alkalmazás esetén igényelhető támogatásokról tájékoztatja idén is a végzősöket a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal.
2017-06-03: Közélet - Váry O. Péter:

Dózsáról többféleképp

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókegyesülete 2013-as alakításakor a szervezet céljául azt fogalmazta meg: a székely közösség felemelkedését szolgálni a tudományos ismeretterjesztés által.