Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 16., hétfő: Közélet Baróton Nagy István nyertBarót város jelenlegi polgármestere, Nagy István 470 szavazattal legyőzte kihívóját, az RMDSZ-es Nagy Józsefet, így további négy esztendőre nyert mandátumot. A 8062 szavazati joggal rendelkező barótiból 4479 (55,55 százalék) élt szavazati jogával. Baconban Bardocz Csaba maradt a község első embere, Ajtán a két független közül az MPP által is támogatott Bihari Edömér tizenegy szavazattal előzte meg Barabás Mihály Attilát. Nagy István győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben: a város nyolc körzetéből hétben nyert, mindössze Felsőrákoson kapott ki 74 szavazattal, Bodosban 133—89, Bibarcfalván 228—133, Miklósváron 167—56, Köpecen 236—226 volt az eredmény. ,,Az a célom, hogy ne csak annak az 55 százaléknak legyek jó polgármestere, aki rám szavazott, hanem azoknak is, akik az ellenfelemet támogatták" — nyilatkozta az újraválasztott városvezető. A vereséget szenvedett Nagy József úgy értékelte, attól függetlenül, hogy a polgármesteri tisztséget nem sikerült megszerezniük, az RMDSZ nagy győzelmet ért el, s azon lesznek, hogy a következő négy esztendőben megmutassák, mire képesek.
Ajtán a két független közül Bihari Edömér került ki győztesen. Az MPP által is támogatott Bihari Nagyajtán 244—220 arányban győzött, ám Középajtán, ahol Barabás Mihály Attila tanárként dolgozott, 164—151 arányban veszített, ám összesítve 395—384 arányban győzni tudott.
Nagybaconban az első fordulóban három szavazattal győzedelmeskedő Benedek Márta három szavazókörzet eredményei alapján olyan arányban veszített, hogy azon akkor sem fordíthat, ha Szárazajta összes voksát ő kapja, így Bardocz Csaba a győztes. Magyarhermányban Bardocz Csaba 340—98, Nagybaconban 749—198 arányban diadalmaskodott, Kisbaconban, Benedek Márta falujában pedig 284—43 arányban kikapott. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 909Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lada1200 - 21:57 Új választási rendszer, régi veszélyek
Ferencz - 21:00 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||