A nagy kiértékelés

2017. június 10., szombat, Máról holnapra
Farcádi Botond

Ha nem egy ország sorsa múlna rajta, akár szórakoztató is lehetne mindaz, amit kormányzás címén elművel a tavaly hatalomra jutott Szociáldemokrata Párt és magát liberálisnak nevező szövetségese. Most éppen a nagy kiértékelés zajlik, afféle érettségi vizsga miniszterek számára, amely során a mindenható pártvezetők felmérik, miként teljesítenek azok a kormánytagok, akiket ők maguk javasoltak és támogattak tisztségbe.


A hivatalos nyilatkozatok szerint az értékelés legfőbb szempontja, hogy a tárcavezetőknek milyen mértékben sikerült valóra váltaniuk a kormányprogramba foglaltakat, a sajtó azonban inkább a Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök és Sorin Grindeanu kormányfő közötti állítólagos ellentétek következményét, illetve azok újabb epizódját látja a küszöbön álló kormányátalakításban. Hogy ebben van-e valami, vagy egyszerűen csak ingyencirkusznak, esetleg figyelemelterelő manővernek vagyunk tanúi, azt nehéz eldönteni. Tény, hogy a romániai politikai életben a lojalitás ritka, mint a fehér holló, s az is igaz, hogy a Victoria-palota uraként Grindeanunak valóban kényelmetlenné, terhessé válhatott a választási csalásért jogerősen elítélt, egy más ügyben a törvényszéki döntés elől menekülő Liviu Dragnea társasága – mindezek pedig kellő alapot jelenthetnek a két politikus közötti feszültségekről szóló híreknek. Ugyanakkor azonban ez idáig semmiféle lényeges, elvi vagy gyakorlati kérdésben megmutatkozó véleménykülönbséget nem észleltünk a két politikus megnyilvánulásai között. Emiatt szinte mindegy is, kibontakozott-e közöttük valós konfliktus vagy sem, mert ha van, az kizárólag belső hatalmi harcról szól, ha pedig nincs, akkor egyszerű álcirkuszról van szó – bármelyik lehetőség legyen igaz, az ország és benne a magunk dolgait egyik sem viszi előrébb.
És ugyanezen okból nem fűzhetünk nagy reményeket az ígért kormányátalakításhoz sem: akár hatalmi játszma, akár figyelemelterelés áll a háttérben, szinte biztosra vehető, hogy az ország élén álló csapat teljesítménye nem javul majd. Ennek pedig meglehetősen prózai okai vannak: a Liviu Dragnea által oly gyakran lobogtatott kormányprogramban szereplő jóléti intézkedésekre egyszerűen nincs pénzügyi fedezet. Az a bizonyos dokumentum ugyanis, amely állítólag a kormánycsapat tevékenysége mostani felmérésének alapja, nem igazi kormányprogram – olyan értelemben, hogy megvalósítható cselekvési terveket, intézkedéseket tartalmaz –, hanem a valóságtól elrugaszkodott választási ígéretek gyűjteménye. Ha tehát Liviu Dragnea valódi kiértékelést és változást akar, előbb a kormányprogramot kellene az ország valós gazdasági helyzetéhez és lehetőségeihez igazítani...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 724
szavazógép
2017-06-10: Közélet - Bokor Gábor:

Lovagok fakanállal (Kovászna)

Újból lovagok főztek vacsorát a kovásznai Boldog Apor Péter Gyermekotthon lakóinak. Az öt éves hagyományhoz híven a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend Márton Áron Tartományának tagjai, élükön Jánó Árpád kormányzóval vállalkoztak a feladatra. A fakanalat Thiesz János és Thiesz Katalin forgatta, a gyerekek is örömmel vettek részt hozzávalók előkészítésében, melyet ugyancsak a lovagok hoztak magukkal.
2017-06-10: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Kis művészek nagy napja

Egész napra kihúzták a csengőt és tanórát sem tartottak pénteken a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban, s ennek minden bizonnyal a diákok örültek a legjobban. A tegnapi iskolanapon azonban tanulók és pedagógusok közösen ünnepeltek, tartalmas programsorozattal készültek, a különféle rendezvények közt pedig a névadóról is megemlékeztek a délelőtti megnyitón.