Kedvezőtlen ítélet a gimnázium ügyében

2017. június 15., csütörtök, Belföld

A marosvásárhelyi törvényszék elsőfokú ítéletben érvénytelenítette a Maros megyei tanfelügyelőségnek azt a határozatát, amellyel 2015-ben a Római Katolikus Gimnáziumba sorolta az Unirea Főgimnázium magyar osztályait.


Az ítélet kivonata a bíróságok portálján jelent meg. A tanfelügyelőségi határozatot mind a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, mind pedig az Unirea Főgimnázium román szülői bizottsága megtámadta a közigazgatási bíróságon. A bíróság összevonta a két pert, és helyben hagyta a felperesek keresetét. Elutasította ugyanakkor, hogy a katolikus gimnáziumba átkerült diákok szüleinek egy csoportja is csatlakozzék a perhez. Az ítélet nem jogerős, a feleknek a hivatalos kikézbesítéstől számítva 15 nap áll rendelkezésükre a fellebbezéshez.
Csíky Csengele, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport szóvivője az MTI-nek elmondta, az ítélet újabb csapás az iskola számára. Hozzátette: kedvezőtlen ítélet született korábban abban a perben is, amelyben a katolikus gimnázium és az iskola szülői bizottsága annak a tanfelügyelőségi határozatnak az érvénytelenítését kérte, amely megtiltotta, hogy a katolikus iskolában cikluskezdő osztályok induljanak a következő tanévben. Az aktivista elmondta, éppen Lucian Goga prefektusnál voltak az iskolaügyről tárgyalni, amikor a kormány képviselője értesült a keddi ítéletről. Hozzátette: a prefektus azonnal intézkedett is, és felszólította a marosvásárhelyi önkormányzatot, hogy állítsa össze és az önkormányzati testület sürgősségi szavazásával fogadja el a város iskolahálózatára vonatkozó határozatot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 777
szavazógép
2017-06-15: Belföld - :

Nem támogatják Grindeanut (Döntött a kormánykoalÍció)

Tegnap délután a Szociáldemokrata Párt (SZDP) végrehajtó bizottságának ülésén, melyet a Grindeanu-kormány eddigi féléves tevékenységének kiértékelése céljából szerveztek, a párt végrehajtó bizottsága azt állította, hogy a kormányprogramba foglaltak mintegy hatvan százaléka nem valósult meg. A kormányfő saját kiértékelője szerint azonban sokkal jobb a mérleg: csupán tízszázaléknyi sikertelenségről lehet beszélni. Tegnap este lapzártakor kiderült, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége után a Szociáldemokrata Párt is megvonta a kormányfő politikai támogatását, Sorin Grindeanu azonban kijelentette, csak akkor mond le tisztségéről, ha garancia van rá, hogy Iohannis államfő szociáldemokrata párti kormányfőt nevez ki a helyére.
2017-06-15: Belföld - :

Támogatás az inasi szerződésekért

Állami támogatásban részesül az a munkáltató, aki gyakornoki vagy inasi szerződést köt. Az erre vonatkozó törvénytervezetet tegnap fogadta el döntő fórumként a képviselőház. A jogszabály értelmében kérvény benyújtásával 1125, illetve 1350 lejes havi támogatásban részesülnek azok a munkáltatók, akik inast, illetve gyakornokot foglalkoztatnak. A kormány által előterjesztett tervezet célja, hogy támogassák a munkáltatókat, és elősegítsék új munkahelyek teremtését.