Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 17., kedd: Közélet A megye kormányzására készül az RMDSZ (Alelnökjelöltekről döntött a HKT)Demeter János és Henning László lesz az RMDSZ két megyei önkormányzati alelnökjelöltje — erről döntött tegnap este a Háromszéki Képviselők Tanácsa (HKT). A két területi szervezet közötti megállapodás szerint ha felső-háromszéki az elnök, akkor a két alelnököt az alsó-háromszéki szervezet adja. Demeter már a korábbi egyezségek és a jelöltállításkor megejtett szavazás értelmében is alelnökjelölt volt, Vajda Lajos visszalépésével és függetlenként indulásával azonban megürült a másik tisztség. Azért hívták össze az ötvenfős testületet, hogy a tizenöt fős megyei önkormányzati frakcióból kiválassza azt, aki elnyeri majd a többség bizalmát. Az alelnöki tisztségre ketten jelentkeztek: Albert Álmos és Henning László, a 44 jelen levő HKT-tag többségének, huszonötnek a támogatását Henning kapta meg, így ő lesz a második alelnök. A HKT elfogadta Lőrincz Zsigmond frissen megválasztott kovásznai polgármester tagságát is, aki az eddigi alpolgármester, Gazda István helyét vette át.
Az új megyei tanács várhatóan pénteken délután vagy hétfőn alakul meg. Tamás Sándor megyei elnök mandátumát holnap érvényesíti a törvényszék, és ezt követően, két nap fellebbezési idő után, várhatóan csütörtökön teszi le az esküt, majd újabb három napon belül kell összehívnia a testületet. Az RMDSZ-nek többsége van a megyei tanácsban, ezért úgy illendő, hogy minden létező pozícióra meglegyen a jelöltje — jelentette ki Tamás Sándor, a Háromszék kérdésére. ,,Fel kell készülnünk arra az esetre, ha az az országos politikai döntés születik, hogy az RMDSZ egyedül vállalja a megye kormányzását, de megvan a saját forgatókönyvünk arra az esetre is, ha olyan országos döntés születik, mely szerint egyezséget kell kötni más politikai szervezetekkel" — mondta. Ő politikus, és alkalmazkodik az országos döntéshez, szögezte le, de hozzáfűzte, kampányban tett ígéretét komolyan gondolja, olyan elnöke kíván lenni a megyének, aki ,,megpróbálja újraszervezni a magyar egységet". Ha nem születik megállapodás az MPP-vel, akkor is igyekeznek megkeresni a közös politikai programpontokat, és ezek megvalósítását tekintik elsődleges fontosságúnak. ,,Hétfő reggeltől nem azt kell néznünk, hogy melyik település RMDSZ-es és melyik nem, hanem arra kell figyelnünk, hogy milyen fejlesztési lehetőségek vannak. A megoldásokat a közös érdek szerint irányítjuk, még akkor is, ha az a döntés születik, hogy a kormányzás csak az RMDSZ felelőssége" — fejtette ki Tamás Sándor. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 819Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lada1200 - 21:57 Új választási rendszer, régi veszélyek
Ferencz - 21:00 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||