Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 17., kedd: Közélet Bérbe adják a bibarcfalvi fürdőtA baróti önkormányzat utolsó ülésén megjelent kilenc tanácstagnak a bibarcfalvi fürdő bérbeadásával kapcsolatos határozat elfogadásakor némi türelemre is szüksége volt, hiszen vagyont érintő kérdésként kétharmados többség szükségeltetett, és várni kellett, míg egy késlekedő megérkezik. Nagy István polgármester, mint mondta, a bibarcfalvi fürdő iránt érdeklődő üzletembert megbízhatónak ismerte meg — komoly szándékát jelzi, hogy itt akar letelepedni —, ezért azt ajánlotta, fogadják el a versenytárgyalás alapjául szolgáló feladatfüzetet. Bogyor Miklós falufelelős beszámolója szerint az üzletember, hogy növelje a kihasználható területet, megvásárolná a fürdő közvetlen közelében levő házakat, illetve a közbirtokossággal is megegyezett sátorozásra és lovarda telepítésére alkalmas terület bérléséről.
A tanácstagok közül egyedül Antal Mihály javasolta, hogy a kérdést bízzák az új testületre, viszont amikor Bogyor elmondta, a falu azt reméli, hogy minél hamarabb sikerül nyélbe ütni az üzletet, illetve hogy harminc-negyven munkahely is létrejöhet a beruházás által, áldását adta rá.
A 3700 négyzetméteres területet és épületeket bérbe vevőtől havi 1150 lejes haszonbért várnak, négy esztendő alatt pedig 1,7 millió lejes beruházással panziót kell építenie, a jelenlegi fürdőmedencét meg kell nagyobbítania, sátorozó helyet, illetve orvosi rendelőt és gyógykezelésre alkalmas, fürdőkádas termeket is be kell rendeznie. Szerző: Hecser LászlóCikk megjelenítése: 651Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
lada1200 - 21:57 Új választási rendszer, régi veszélyek
Ferencz - 21:00 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
girtlergyula - 19:30 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
nonsens1 - 19:06 Új választási rendszer, régi veszélyek Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||