Indulhat a diákmunka

2017. június 21., szerda, Közélet

A hét elején kezdett el dolgozni a bálványosi Grand Hotelben az a négy diák, akiket a vakáció idejére alkalmaztak, és sepsiszentgyörgyi vállalkozó is jelezte már a szakhivatalnál, tanulókat foglalkoztatna a szünidőben. A diákmunka háromszéki vonatkozásairól Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján.
 

 

Az elmúlt öt évben 507 háromszéki fiatalt alkalmaztak időszakos munkára, míg 2012-ben 48-an, tavaly már 159-en – 155 tanuló és 4 egyetemista – dolgozott különféle háromszéki vállalkozásoknál a nyári szünidőben. Munkaadóiknak 2012 és 2016 között kevéssel több, mint 70 ezer lej támogatást fizetett ki a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal  – derült ki a lapunk kérésére összeállított kimutatásból.
Kelemen Tibor elmondta, bár a kapcsolódó ügyintézés bürokratikus, fiatal és vállalkozó egyaránt nyer abból, ha kihasználják a törvény adta lehetőségeket. Olyan körülmények közt, amikor sok fiatal be sem fejezi tanulmányait, inkább külföldre megy, amikor egyre nehezebb munkaerőt találni, fontos egy ilyen munkakapcsolat, a vállalkozók, cégek nyújtotta időszakos munkavégzési lehetőség jó hatással lehet a munkavállalók következő nemzedékére – vélekedett. Kifejtette azt is, egyetemisták esetében gyakori, hogy munkaadójuk hozzájárul tanulmányaik költségeihez.
Akárcsak korábban, a diákokat alkalmazó cégek támogatásra jogosultak, az állami hozzájárulás mértéke azonban igencsak jelképes, jelenleg havi 250 lej – ismertette Kelemen Tibor. Tanulókat, egyetemistákat a következő tanév, illetve egyetemi év elejéig, legtöbb hatvan napig foglalkoztathatnak az érdekeltek, a kiskorúak szülői beleegyezéssel dolgozhatnak napi hét órát, a 18 év fölöttiek pedig teljes munkaidőre alkalmazhatók. A fiatal munkavállalók fizetése nem lehet kevesebb a minimálbérnél, így az állami támogatás mellett a munkaadónak is hozzá kell járulnia ahhoz.
Az előző évben a Valkes, a TTC, a Bertis, valamint kisebb cégek alkalmaztak nyári munkára fiatalokat, az elmúlt öt évben pedig összesen nyolcvan háromszéki vállalkozás kapcsolódott be a diákfoglalkoztatásba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1511
szavazógép
2017-06-21: Jegyzet - Demeter Virág Katalin:

Teret mindenkinek (Kármentő)

Tucatnyi fiatal lézeng a tér felső felén, a langymeleg kora esti nyárban két csoportba verődve diskurálnak, kacarásznak, kezükben üdítő, energiaitalos doboz, chipses zacskó, lábuk előtt biciklik hevernek... Akkor leszek igazán figyelmes rájuk, amikor a javarészt fekete pólós társaságban két egyenruhás alak világoskék ingje villan. Látszólag igazoltatnak, kérdezz-felelek zajlik, a tinik rendre bemondják, a rendőrök feljegyzik adataikat.
2017-06-21: Közélet - Bokor Gábor:

Felújítanák a juhászlakodalom házát

Írásos kéréssel fordult Kovászna Polgármesteri Hivatalához az Erdélyi Nemzeti Történelmi Múzeum: a Tündérvölgyben lévő „dák vár” – Tündér Ilona vára – körüli kutatásokhoz kértek segítséget.