Sepsiszentgyörgy, 2012. május 21., hétfõ 22:18
Köszöntjük Konstantin nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. június 18., szerda: Közélet

Programokról és tisztségekről egyeztetnek (megkezdődött a párbeszéd)

Hétfőn este Antal Árpád frissen megválasztott polgármester rövid egyeztetőbeszélgetésre hívta Bálint Józsefet, az MPP sepsiszentgyörgyi elnökét. ,,Elmondta, együttműködne a polgári frakcióval, és kérte, összesítsük elképzeléseinket, hogy a hét végén konkrétumokról is tudjunk tárgyalni" — számolt be a találkozóról Bálint József. ,,Az alpolgármesteri tisztségekről is kell tárgyalnunk, de tudnunk kell, melyik az a tíz pont az MPP prioritáslistáján, amelyet fontosnak tartanak, és a város érdeké­ben közösen megvalósíthatunk" — fejtette ki Antal Árpád.
A tanács pénteki alakulóülésén várhatóan nem választanak alpolgármestereket, ezekről csak a programok egyeztetése után tárgyalnak. ,,Fontos tudnom, mivel indul a tanács legnagyobb frakciója, az MPP a következő négy évnek" — szögezte le Antal. Elmondta, ismer jó néhány MPP-s tanácstagot, de Gazda Zoltánt, az MPP által megnevezett alpolgármester-jelöltet nem tartja megfelelőnek a tisztségre. RMDSZ-részről is felmerült több név, mondta, ő szívesen támaszkodna Czimbalmos Csaba tapasztalatára. ,,Jó szakembernek tartom, és azt hiszem, ha a következő négy évben jobban használnám, mint ahogy Albert Álmos tette, a város sokat nyerne" — hangsúlyozta, de kiemelte, Sztakics Évával is szívesen dolgozna együtt, aktív alpolgármester volt, az oktatás és kultúra területén jelentős tapasztalatokat szerzett, és nem titok, hogy Tóth-Birtan Csaba neve is felmerült, akit szintén jó szakembernek tart. ,,Az RMDSZ részéről tehát van három megfelelő jelölt, meg kell néznünk, az MPP részéről kik jöhetnek szóba. Ahogy a választások előtt ígértem, román alpolgármesterről nem tárgyalunk" — szögezte le Antal Árpád.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- Simó Erzsébet:
Röviden
Szlovák demokrácia és oktatási törvényük Ivan Gasparovic szlovák államfő tegnap aláírta az új közoktatási törvényt, amely ― végrehajtási utasításait is figyelembe véve ― több helyen sérti a szlovákiai magyarok eddigi jogállását, s amelyet a koalíciós pártok szavazatai nyomán és a szlovák ellenzéki pártok minden észrevételét mellőzve a pozsonyi parlament a közelmúltban fogadott el.

- Demeter J. Ildikó:
Hiába sztrájkolnak?
Hiába sztrájkolnak?
Ma reggel ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a Kovászna Megyei Út- és Hídépítő Rt. vezetői és alkalmazottjai, noha egyik fél sem engedett álláspontjából, azaz ott tartanak, ahol a tegnapi általános sztrájk és tüntetés előtt. A munkások egy része egész nap a megyehá­za bejáratánál rostokolt, de nem tudtak szóba állni egyetlen illetékessel sem — délelőtt mindössze az újonnan megválasztott, de tisztségébe még be nem iktatott megyeitanács-elnök, Tamás Sándor beszélt velük, megígérve, hogy jövő héten első dolga lesz megoldást keresni, addig azonban legyenek türelemmel —, ezért délben egy petíciót is benyújtottak.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS