Az egyensúlyi helyzet hátulütői

A kiegyensúlyozott küzdelemnek akár örülhetnénk is: az eredmények azt jelzik, meghiúsult az államfő azon terve, hogy egyetlen nagy, irányítása alatt álló párt kormányozzon a parlamenti választások után. Főként, mert az Emil Boc vezette alakulat egyre nacionalistább retorikával politizál, mintha a szétesés szélén álló, szélsőséges Nagyrománia Párt vagy a Gigi Becali-féle Új Nemzedék Pártjának választótáborát akarná meghódítani, márpedig az nem túl sok jót ígér az erdélyi magyar kisebbségnek. Az abszolút többség hiánya azonban tárgyalásokra kényszerít minden pártot, és ez lehetőséget kínál a magyar érdekek érvényesítésére.

Így működik ez minden európai demokráciában, Romá­niában azonban — mint megszokhattuk — kissé más a helyzet. Az államfő ugyanis — aki mindeddig élesen bírálta a kisebbségi kormányzást — az önkormányzati választások eredményei láttán hirtelen gyökeresen megváltoztatta álláspontját, és leszögezte: egyáltalán nem kötelessége a parlamenti többséget alkotó pártokból kinevezni a kormányfőt, és egy negyvenszázalékos támogatottságú alakulat nyugodtan vezethetné az országot.

Az államfő üzenete világos: hiába szövetkeznének a szociáldemokraták és a liberálisok, esetleg az RMDSZ, a következő miniszterelnököt a Demokrata-Liberális Párt berkeiből nevezi ki. Ennek következménye pedig minden bizonnyal az lenne, hogy a parlamentben nem hagyják jóvá a kormány megalakulását.

Az önkormányzati választások által teremtett egyensúlyi helyzet következménye tehát mély politikai válság lehet, amelyben az egyéni ambíciók, az eszeveszett hatalmi harc jó időre háttérbe szorítja a kisebbségi célkitűzések megvalósí­tását, és a gazdasági fejlődés megtorpanását okozza.