Mi, idősebbek, szocializmus szülöttei iparkodtunk érvényesülni a kommunisták szabta keretek között, ki hitte volna, összeomlik a Szovjetunió és vele a rendszer is. Meglepődtünk, milyen hirtelen váltásokra képes a történelem. Korosztályunk tapasztalatokban gazdag, alkalmunk volt mindkét rezsimből meríteni. Merítettünk és kétszer laktunk jól. A váltás elég nyavalya volt, de hát ilyen, amikor egyik ott éri a másikat. A ághegyen nem trónolhat egyszerre két madár.
Csodáltuk a fejlett Nyugatot, élén Amerikával, oda s vissza voltunk, már akinek legalább egyszer sikerült betennie a lábát oda, s nem maradt, mert visszahúzta valami, most nem érdekes, hogy mi.
Nyugaton az volt szerencsés, akinek a két fontos évszám közti ideje a jóléti államra, a kapitalizmus csúcsára esett. Dicsérték is az „új világrend” megteremtőit, mi irigyeltük őket. Ma nem annyira, mert tele kamrával rettegésben élni nem jobb, mint szegényes kamara mellett viszonylagos nyugalomban, sőt. Nő a nyugatiak száma, akik nyugdíjas éveiket szívesen töltenék nálunk. A képernyőn láttam, Svédországból Budapestre menekült egy sötét bőrű ember – Afrikából ment oda régebb –, nyugodt életre, semmi másra nem vágyik – mint mondta. Lehet, ő az első ilyen menekült a maga nemében. A toleranciájukról híres svédek is ébredeznek, beléjük gázolt egy hitetlen irtó, de a többség a neoliberális eszmék kábulatában még egy kicsit szunyókál.
Leszögezzük: mindegy, minek nevezik – Clinton óta „új világrendnek”, de a régi motoros kapitalizmusról van szó –, néhány évtizede fejlődésének csúcsára ért, ahol azonban hideg van, jég, szél, sokáig időzni nem lehet. Szép teljesítmény, elismerjük, ám a magát megnevezni nem kívánó pénzhatalmi világrend emberei is megérthetnék, csúcsra vezettek valakiket, nem minket, a mi csúcsunk odébb van, nem ezt szeretnők megmászni. Felszökött a lázunk, ráz a hideg.
Felgyorsult a világ, próbálja tartani a lépést a modern ember, okostelefon tekintetében teszi is, mégpedig egy amerikai tulajdonú, 24 éve autóülés-huzatot gyártó cégnél – hogy konkrét és igaz példát említsek –, mely most szokásához híven alacsonyabb költségű országba helyezi át telephelyét. Hogy mihez kezd magával emberünk, a telefonja megmondja.
A pénzemberek hosszú idő alatt kifejlesztett, agyafúrt módszerrel tartják fenn a kialakított helyzetet. A gyengébb idegzetűekre való tekintettel nem sorolom, milyen veszélyek közé vezettek, de nem adják ki kezükből az irányítást. A létüket tovább tagadják, összeesküvés-elmélettel vádolják, aki mutatja: ímhol a farkas. Ügyködnek, legyen minden országban szófogadó kormány, vagy legalább olyan, amely nem mond ellent utasításaiknak. Ennek érdekében hozták létre az uniót is, jó szimattal megérezve, csak ilyen keretek között lesz esélyük kézben tartani a gyeplőt. Erősebben nyomják a távirányító gombját, mikor az elem kifogyóban. Bajban lehetnek, ha a migráció nevű fegyvert is bevetették. Legnagyobb érdemük mindmáig, hogy létrehoztak pár jóléti államot, de a föld energiatartalékaiból többet feléltek az utóbbi 50 évben, mint az emberiség addig a kezdetektől. Ez a felgyorsult világ. Csaléteknek bevált, a többségnek jóléti állam helyett jóléti álom jutott. Olyan helyzetben vagyunk, mint a hal, mely bekapta a horgot, s arra kér, ne vegyük ki a vízből, úszkálna tovább, horgostól. Kinn lekaparnák a pikkelyeit.
Rövid életű volt a szocializmus, elvégezte a rábízott piszkos munkát és összeomlott. A kapitalizmus más, elhúzódó, kígyózó. Kígyó, mely farkával is harap.
SZURKOS ANDRÁS