Szent László-emlékünnepség Gelencén

2017. június 28., szerda, Közélet

Szent László-emlékünnepséget szervezett tegnap a gelencei, több mint 850 éves Szent Imre római katolikus műemlék templomban és a templomkertben Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkársága, Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Pro Patria Egyesület.

  • Okos Márton és id. Lomnici Zoltán a gelencei Szent László-emlékünnepségen. A szerző felvétele
    Okos Márton és id. Lomnici Zoltán a gelencei Szent László-emlékünnepségen. A szerző felvétele
  • vargyasi Levente felvétele
    vargyasi Levente felvétele

Elsőként Bereczi István plébános köszöntője hangzott el. A plébános arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy idén ünnepeljük Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulóját. „Megtiszteltetés számunkra, hogy az emlékkonferencia helyszínéül a mi templomunkat választották. Szent László hite, reménye és magyar népének szeretete lelkesítse önöket példája követésére” – mondotta a plébános, majd megáldotta a rendezvényt és annak résztvevőit. Az áldást követően Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke szólt az egybegyűltekhez, beszédében azt emelve ki, hogy a Székelyföldön azért van a legtöbb Szent László-emlék, mert a székelyek hű katonái voltak és ma is azok a határvédő lovagkirálynak. Háromszéken Bibarcfalva, Gelence, Gidófalva, Kilyén, Kökös, a kézdiszentléleki Perkő, Sepsibesenyő és Szacsva őrzi kisebb-nagyobb mértékben falfestményeken, emlékképeit a nagy királynak, ezek közül is Gelencén a legnagyobb felületben és a legszebb megjelenítésben – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke, aki azt is elmondta: a Kárpát-medencén belül a legkeletibb Szent László-emlék Gelencén található, tehát nem véletlenül szervezték itt az emlékév egyik legérdekesebb rendezvényét. Tamás Sándor azt is közölte, hogy Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a bukaresti események miatt nem tud jelen lenni.
Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának nevében Brendus Réka főosztályvezető-helyettes köszöntötte az emlékünnepség résztvevőit, és méltatta a lovagkirály személyiségét, tetteit és szellemi örökségét. Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a szövetség nevében szólt az ünneplőkhöz. Meglátása szerint akármekkora politikai vihar, cirkusz és hisztéria van bárhol körülöttünk, a Szent Király, ha ma élne, akkor is kiállna az értékeinkért, a jogainkért, a szimbólumainkért és kiállna anyanyelvünkért. Az ügyvezető alelnök köszönetet mondott a magyar államnak, hogy mind nagyobb és nagyobb összegekkel támogatja műemlékeink felújítását.
A műemlék templom belső kőfalára helyezett Szent László élete, kultusza és szellemi öröksége című kiállítást id. Lomnici Zoltán, a Szent László Tanácsadó Testület tagja, Magyarország Legfelsőbb Bíróságának volt elnöke nyitotta meg. Elmondta: a kalotaszegi születésű Okos Márton kereste meg tavaly tavasszal azzal az ötlettel, hogy jó lenne, ha az ország Szent Lászlóra emlékezne az idei emlékévben, és az ügynek kellene egy kis sajtó- és civil támogatás. Mint mondta, örömmel karolta fel a kezdeményezést, és a múlt év augusztus 17-én jelentették be Potápi Árpád János államtitkárral és Okos Mártonnal hárman, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság meghirdeti a Szent László-emlékévet. A kiállítás anyaga több nyelven készült el, és már több országban és Magyarországon állították közszemlére. Ezt követően Jánó Mihály művészettörténész, kurátor ugyancsak a templomfalra rögzített Szent László-legenda falképei a székelyföldi templomokban című kiállítást nyitotta meg. A pannókon levő fotókat Mudrák Attila, az Esztergomi Keresztény Múzeum munkatársa készítette.
A két tárlatmegnyitó után a jelenlevők a templomba vonultak, ahol a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola régizene-együttese Pillanatképek a magyar történelemből című előadását (fotó) hallgatták meg, majd megkezdődött A király képmása nevet viselő konferencia. A két tárlat vasárnapig látogatható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2017-06-28: Máról holnapra - Farkas Réka:

Nagyfiúk játéka

Mi kell ahhoz, hogy valaki miniszterelnök legyen ma Romániában? Nem árt, ha szoros kapcsolata van a titkosszolgálatokkal, plusz pontot jelent, ha plagizálta doktori dolgozatát, jó, ha nullára értékelték miniszteri teljesítményét, ha beadta, majd visszavonta lemondását, no meg ha igazán alázatos szolgája pártelnökének.
2017-06-28: Közélet - Fekete Réka:

Védőoltások csak papíron

A kötelező védőoltások közül egyesek teljes mértékben hiányoznak, másokból nincs elegendő, továbbra is több korosztály marad védtelen betegségekkel szemben. Míg a valóságban ez a helyzet, az egészségügyi miniszter azt nyilatkozta: az országos védőoltási program minden vakcinája megtalálható az egész országban, beleértve a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni szert (ROR), valamint a hat- és négykomponensű oltásokat is.