A nagy kivizsgálás

2017. július 4., kedd, Máról holnapra
Demeter J. Ildikó

Második munkanapján, hétfő reggel a Tudose-kormány frontális támadást indított a korrupcióellenes ügyészség és a főügyészség ellen. Most legalább tudjuk, hogy miért maradhatott tisztségében Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki egyik koalíciós pártnak sem tagja, és az előző négy hónap alatt, a Grindeanu-kormány tagjaként ügyesen elkerülte a 13-as sürgősségi kormányrendelet csapdáját, a vaskezű vezér, Liviu Dragnea elvárásai ellenére sem enyhített a korrupciós bűncselekmények besorolásán és büntetésén.

Tévedett, aki azt hitte, hogy lám, lehet sármentesen járni, ha valaki rendelkezik a megfelelő felkészültséggel, nem kell vakon követni a kiszabott utat. Ezt az SZDP nem tűri, és az a hév, ahogy nekiront a számára kényelmetlen intézményeknek, az a konokság, amellyel újra meg újra megpróbálja áttörni a jogállami keretet, az a fojtott düh, amely Dragnea nyilatkozataiból ki-kicsap egy-egy sikertelen kísérlet után, beszédesen elárulja, mire számíthatunk, ha eléri, hogy ne fenyegesse semmi a hatalmát.
Első hallásra semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy állami intézmény működését az erre hivatott szervek kivizsgálják, legyen az mégoly hatékony és népszerű. Elvégre az ügyészek is emberek, nem csalhatatlanok és nem is mindig elfogulatlanok – nekünk, magyaroknak elég bizonyíték erre a Mikó-per vagy a marosvásárhelyi katolikus iskola elleni eljárás, de ennél sokkal több megkérdőjelezhető eset tisztázására van szükség –, és mivel itt olykor valóban ártatlan emberek meghurcolásáról, életéről, szabadságáról van szó, indokolt az ellenőrzés. Ha egy normális államban élnénk, ahol mindenki a helyén van, és munkáját szakmája szabályai, nem pedig politikai szempontok szerint végzi, természetes lenne, hogy az igazságszolgáltatási felügyelet utánanéz legalább a vitatott ügyeknek. Elvégre még a miénknél sokkal világosabb, átláthatóbb, bejáratott igazságszolgáltatási rendszerekben is fordulnak elő tévedések, mulasztások, melléfogások, nem hihetjük, hogy épp nálunk működik hibátlanul a gépezet. Már az is elgondolkoztató – ha igaz –, hogy a két legfontosabb vádhatóság háza táján évtizede nem járt szakellenőr: vajon miért nem? Kinek jó az önjáró ügyészség?
Nem élünk normális államban, ez nyilvánvaló. Itt épp a legfelső, irányító szintek olyanok, mintha senki sem lenne a helyén, nem csoda, ha a kormány beiktatása utáni harmadik napon máris tüntettek ellene. Az egyik kartonlapra azt írták: Az országnak akarunk törvényeket, nem a korruptaknak. Az emberek nem bíznak a kormányban, és a független igazságügyi miniszter nagy kivizsgálásában is csak politikai leszámolást szimatolnak. Erre jó okuk van, de reakciójuk a hisztérikus, mérgezett társadalmi viszonyokra is rávilágít. Ezen kellene nagyon gyorsan javítania a kormánynak, nem a teleormani kiskirály kedélyállapotán.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 758
szavazógép
2017-07-04: Gazdakör - Bokor Gábor:

Késik a támogatások kifizetése

A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökségnek (APIA) még mintegy ezer farmernek kell kifizetnie a 2016-os mezőgazdasági kampányra esedékes szubvenciókat. Petre Daea agrárminiszter már előző mandátumában azt ígérte, folyó év március 31-ig mindenféle támogatást kifizetnek.
2017-07-04: Belföld - :

Kívülről is, belülről is támadják (Össztűzben Laura Codruța Kövesi)

Újabb vizsgálatot kezdeményezett Tudorel Toader igazságügyi miniszter az ügyészségi vezetők „menedzseri tevékenységének” kiértékelésére, miután két hete a korrupcióellenes ügyészség főnökét, Laura Codruţa Kövesit lejárató hangfelvételeket tett közzé a Szociáldemokrata Párthoz (SZDP) közel álló România TV hírtelevízió.