Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 19., csütörtök: Közélet Két év késéssel készül el a kőröspataki tó![]() Gőzerővel folyik a sepsikőröspataki bánya helyére tervezett mesterséges tó kialakítása. Jelenleg harminc-negyven autó szállítja a földet a katlanba, és dolgoznak a csatornákon is, melyek a vízcserét biztosítják majd. Tartán László vállalkozó a Háromszék érdeklődésére elmondta: a határidőből ugyan kifutottak, ám ez elsősorban a kormánytól kiutalt pénzen múlt, hiszen jóval nagyobb összegre lett volna szükség, mint amennyit a kabinet a célra szánt. Eddig mintegy 12—17 millió lejt kaptak évente, gyakran decemberben utaltak ki pénzt, a valós szükséglet azonban a 30—40 millió lejt is megközelíti. A tervek szerint azonban — ha a kormány biztosítja a kellő finanszírozást — körülbelül két év múlva elkészül a 27 hektáros mesterséges tó, amely szabadidőközpontként működne majd, környékét parkosítanák. ,,Addig halad a munka, amíg van pénz" — mondta Tartán. Gondok akkor adódnak, amikor a központi költségvetésből nem tudják a kellő anyagi fedezetet biztosítani. A sepsikőröspataki mesterséges tó létrehozása a kabinet által finanszírozott bányarehabilitációs programban szerepel, költségeit így a központi büdzséből fedezik. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 1654Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
TodorBarna - 22:35 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
eli - 22:10 Új választási rendszer, régi veszélyek
lada1200 - 21:57 Új választási rendszer, régi veszélyek
Ferencz - 21:00 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
