Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. július 23., vasárnap 07:53
Köszöntjük Lenke nevű olvasóinkat!

Nem terhelhető az ortodox egyház

2017. július 15., szombat, Belföld
Felmentették tisztségéből tegnap este Eugen Teodoroviciot, Mihai Tudose kormányfő tiszteletbeli tanácsadóját, aki csütörtökön arról beszélt a Digi24 televízió egyik műsorában, hogy megadóztatná a Román Ortodox Egyházat. A javaslatról a kormánypárt elnöke tegnap azt nyilatkozta: hallani sem akar róla.
 
 
Eugen Teodorovici volt pénzügyi tárcavezető kifejtette: javaslatot terjeszt be az ortodox egyház megadóztatására, mint fogalmazott: „az egyháznak meg kell értenie, hogy a 21. században élünk, és a költségvetésnek nagyon sok pénzre van szüksége”. Elmondta azt is, a témáról tárgyalnak az egyház képviselőivel, a cél az, hogy végül közös nevezőre jussanak. Teodorovici elképzelhetőnek tartja azt a változatot is, hogy az állam visszaszolgáltassa az ortodox egyház javait, majd azokra vet ki adót, ugyanakkor hangsúlyozta: ha kiszámolnák, mekkora mértékű állami finanszírozásban részesült az elmúlt 27 évben az ortodox egyház, akkor kiderülne, igencsak jelentős összegekről van szó – mondta a volt pénzügyminiszter. Úgy vélte, szükséges megtalálni egy bizonyos egyensúlyt, és meggyőződésének adott hangot, hogy a Román Ortodox Egyház elfogadja majd az általa megfogalmazott javaslatot – ismertette a Hotnews portál.
A téma határozott reakcióra késztette a Szociáldemokrata Párt elnökét, Liviu Dragnea tegnap úgy nyilatkozott: nem támogatja az ortodox egyházat célzó adózást, és hangsúlyozta: a kormánykoalícióban nem tárgyaltak erről a témáról. „Nem is akarok erről beszélni” – szögezte le  Liviu Dragnea. „Azt mondom, azért próbáljunk néhány intézményt megőrizni Romániában... vagy legalább segítsük őket, hogy fennmaradjanak” – idézte a Hotnews a szociáldemokrata pártelnököt.
Tegnap este az Agerpres hírügynökségnek hivatalos források megerősítették: Eugen Teodorvici már nem tölti be a kormányfő hivatalos tanácsadói tisztségét. Az idézett források szerint Teodorovici nem tartotta tiszteletben a kormányszintű „kommunikációs fegyelmet”. „Ez egy elv, mától senki sem hágja át a kormányfői apparátusból” – idézte forrásait az Agerpres.
A Hotnews.ro azt írta tegnap este: kormányzati források szerint Teodorovici-ot nem az egyház megadózása kapcsán tett kijelentései miatt menesztették, hanem azért, mert úgy nyilatkozott kormányügyekről, hogy arról előzetesen nem tájékoztatta a miniszterelnököt.
2017. július 15.
szombat 10:02
Ferencz
13434 hozzászólás
„Azt mondom, azért próbáljunk néhány intézményt megőrizni Romániában..." Magyarán: a sovén ortodoxia intézményét feltétlenül, hiszen rendszerfüggetlen támogatója a mindenkori xenofób román államhatalomnak!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most