Sepsiszentgyörgy, 2017. november 20., hétfõ 19:24
Köszöntjük Jolán nevű olvasóinkat!

Újabb sikeres kosársuli (Kosárlabda)

2017. július 18., kedd, Sport
Holinka Hanna és Barabás Örs. Fotó: Miska Brigitta
Holinka Hanna és Barabás Örs. Fotó: Miska Brigitta
Az elmúlt hét folyamán Sepsiszentgyörgy volt Háromszék és Erdély kosárlabda-fővárosa, hiszen nyolc korcsoportban összesen 140 fiatal kosárlabda-palánta vett részt az ötödik alkalommal megtartott Sepsi Kosársulin. – Ha a tavaly azt mondtuk, hogy nagy lépést tettünk előre a tábor szervezésében, akkor az idén turbó üzemmódba kapcsoltunk, és jelképesen ki kellett tegyük a Megtelt táblát – nyilatkozta érdeklődésünkre Nemes Áron szervező.
Július 11–16. között a gyerekek rengeteg edzésen, versenyen vehettek részt, volt tanár–diák meccs, de a három szerbiai, négy magyarországi és hat helyi edző nagy hangsúlyt fektetett az elméleti képzésre is. A szervezők elmondása szerint a sportolás mellett szórakoztak is a nyári tábor résztvevői, így például nagy kihívás volt számukra össze­hozni egy mozilátogatást, hiszen hogy mindannyian részt vegyenek a kiszemelt vetítésen, az egész filmszínházat ki kellett bérelniük. A szentgyörgyiek mellett huszonhét gyergyószentmiklósi, tizenegy csíkszeredai kislány vett részt a táborban, de volt kolozsvári, miskolci, ausztráliai kosárlabdázó is, akik négy sportteremben kamatozhatták kosaras tudásukat.
– Úgy ítélem meg, hogy fantasztikus hetet zártak az ötödik Sepsi Kosársuli résztvevői, a jókedv és vidámság jellemezte a foglalkozásokat. Aki beiratkozott, az rengeteget fejlődhetett, és személy szerint sajnálom, hogy több jelentkezőt is vissza kellett utasítanunk. Az első kosártábor 25 résztvevőjéről 140 gyerekre fejlődtünk fel, de jövőre megpróbálunk még jobbak lenni – összegezett Nemes Áron.
A kosártábor különdíjai: * eddig minden évben részt vett: Taranek Andrea, Holinka Hanna, Fazakas Boróka, Kovács Kriszta, Taranek Anita * az egy-egy elleni verseny győztesei: Szász-Budai Frida, Boga-Kiss Tekla, Baló László, Bukur Tamás, Csergő Hortenzia, Páll Hanna, Toró Csongor, Kovács Kincső * büntetődobó-verseny nyertesei: Kiss Máté, Hobaj Aylin, Erdélyi Dóra, Cristian Țifrea, Bálint Orsolya, Páll Hanna, Péli Boglárka, Holinka Hanna * ügyességi verseny győztesei: Kiss Máté, Boga-Kiss Tekla, Kernászt Sára, Szőcs-Torma Márton, Nemes Gréta, Lacz Kinga, Dézsi Milán, Mihók Attila * dobóverseny győztesei: Kertész Ákos, György Boglárka, Baló László, Cristian Țifrea, Szabó Dorka, Páll Hanna, Gáll Kincső, László Dávid l a csoportok legjobbja: Kiss Máté, Hobaj Aylin, Vízi Izabella, Kolumbán Kriszta, Nemes Gréta, Csiszér Abigél, Szatmári Anna, Kovács Kincső * legfiatalabb résztvevő: Péter Boglárka * legtávolabbi résztvevő: Duchow Olivia (Ausztrália) * legperspektivi­kusabb játékosok: Damokos Zsófia, Toró Csongor * MVP: Holinka Hanna, Barabás Örs.
A Sepsi Kosársuli köszöni Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának, Kovászna Megye Tanácsának, a Bethlen Gábor Alapítványnak, a Communitas Alapítványnak, a Mikes Kelemen Líceumnak, a Kós Károly Szakközépiskolának, a Székely Mikó Kollégiumnak, a Mihai Viteazul Főgimnáziumnak és a Puskás Tivadar Szakközépiskolának a támogatást.
Hozzászólások
2017-07-18: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Székelyföldön nem lehet
Suceava megye bejáratánál, Fălticen előtt ilyen díszkapu fogadja az autósokat
2017-07-18: Sport - :

Tizedik lett Románia (Kosárlabda)

A kézdivásárhelyi Demeter Nórával a keretben a román U20-as lány válogatott a tizedik helyen zárta az izraeli Eilatban megtartott B-osztályos kosárlabda Európa-bajnokságot.