Törökország a teljes jogú EU-tagságra törekszik

2017. július 19., szerda, Világfigyelő

Törökország célja a teljes jogú európai uniós tagság, és nem hajlandó elfogadni egy alacsonyabb szintű partnerségi viszonyt – jelentette ki Ömer Celik török EU-ügyi miniszter tegnap Brüsszelben. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság rendezvényén a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a vámunió tervezett kiterjesztése szükséges az Európai Unióval, de semmiképp nem jelenti a tagság alternatíváját.


Kijelentette: a felek közötti feszültségek ellenére mihamarabb tovább kell lépni Törökország uniós csatlakozási tárgyalásaiban, különös tekintettel arra, hogy szerinte Ankara már teljesítette az előfeltételeit az újabb csatlakozási fejezetek megnyitásának. Az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács tavaly decemberben úgy döntött, hogy az EU a jelenlegi körülmények között nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Törökországgal. Az 1999 óta EU-tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de a 35 megvitatandó fejezet közül azóta is csak 16-ot sikerült megnyitni, s ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni – a tudományos és kutatási fejezetet. A tavaly nyári törökországi puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt az Európai Parlament is éles bírálatokat fogalmazott meg, a képviselők már két állásfoglalásban is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1498
szavazógép
2017-07-19: Világfigyelő - :

Szankciók Irán ellen

Az Egyesült Államok új gazdasági szankciókat foganatosít Irán ellen a ballisztikusrakéta-programja miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium közleményben jelentette be a döntést, leszögezve, hogy a ballisztikusrakéta-program mellett Irán hozzájárul a térség feszültségének fennmaradásához is.
2017-07-19: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Áldás havában Rétyen

Nyárhóként, de főleg áldás havaként is említik júliust. Kr. e. 44-ben e hó 12. napján született Julius Cesar római császár, történelmi neve személyéhez kötődik. A mezei és a kerti munkák egyik legfőbb időszaka, az utóbbi időben egyre gyakoribbakká váltak a júliusi kánikulák. Az aratás megkezdése hónapjaként is emlegeti a gazdaember. Kenyér azonban a kenyérgabonából csak augusztus végére lesz. Ezért van, hogy a sepsiszéki nagyközségben augusztus utolsó hetében, újzsenge idején tartják a községi napot.