Jogi segítség a magyar oktatásnak

2017. július 27., csütörtök, Belföld

Októbertől kezdve először részesülnek diákalapú, úgynevezett fejkvótás állami támogatásban azon történelmi magyar egyházaink lelkészképzői, amelyek nem állami rendszerben szervezik az oktatást: az erre vonatkozó, az RMDSZ által kidolgozott törvény megjelent a Hivatalos Közlönyben. Ugyanakkor egy másik törvénymódosítás is megjelent, amely a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének rendezésében nyújthat segítséget.


A szövetség hírlevele szerint a kormánykoalíciót alkotó pártokkal kötött parlamenti megállapodás eredménye, hogy a kezdeményezést egyhangúan fogadták el a képviselőház és a szenátus döntőhozó fórumai. Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a szövetség oktatásügyi szakembere elmondta: az RMDSZ a történelmi magyar egyházak képviselőivel közösen dolgozta ki a törvénykezdeményezést az elmúlt évben, amelyet a parlamenti procedúrák miatt idén újból iktatni kellett. A törvény a következő egyetemi év kezdetétől érvényes, ez a mi értelmezésünkben azt jelenti, hogy október 1-jétől már alkalmazni kell – írja a közlemény.
Szabó Ödön kiemelte, hogy a Hivatalos Közlönyben megjelent az RMDSZ egy másik fontos módosító javaslata is, amely előírja, hogy amennyiben egy településen különböző okokból nincs elfogadott iskolahálózat, az oktatási minisztérium rendelettel előírhatja ezt. „Azért volt fontos bevinni egy ilyen jellegű módosítást a tanügyi törvénybe, mert sok esetben, mint például Marosvásárhelyen, rosszindulatból vagy gondatlanságból nem hagyták jóvá az iskolahálózatot, így az különböző nehézségekhez vezetett, hiszen a szakminisztériumnak nem volt semmilyen jogi eszköze, amellyel megoldja a helyzetet. Javaslatunkban azt kértük, hogy amennyiben helyi szinten nem hagyják jóvá az iskolahálózatot, a szakminisztérium rendelettel tudja ezt szabályozni. Így elkerülhetőek az olyan eseteket, mint amelyek Marosvásárhelyen alakultak ki” – összegzett a képviselő.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1487
szavazógép
2017-07-27: Vélemény - :

Mindennek ideje van (Református hírnök)

„Megvan az ideje a hallgatásnak
és megvan az ideje a szólásnak... Mindennek rendelt ideje van,
és ideje van az ég alatt minden akaratnak...” (Prédikátor 3,1. 7)
2017-07-27: Belföld - :

Orvosi diplomákat is árultak

Házkutatást tartott a legfőbb ügyészség az aradi Aurel Vlaicu, illetve Vasile Goldiş magánegyetem tanári karának és adminisztratív személyzetének több mint száz tagjánál, akiket azzal gyanúsítanak, hogy csúszópénz és különböző ajándékok ellenében segítettek sikeresen vizsgázni, és így érdemtelenül oklevelet szerezni az egyetem egyes hallgatóinak.