Toader–Timmermans találkozó

2017. július 28., péntek, Belföld

Az Európai Bizottság első alelnökével, Frans Timmermansszal tárgyalt Tudorel Toader igazságügyi miniszter tegnap Brüsszel­ben. A megbeszélések középpontjában az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV) körüli fejlemények és az új igazságszolgáltatási törvénycsomag állt.

Az igazságügyi minisztérium közleménye szerint Toader megerősítette Románia elszántságát, hogy teljesíti az MCV követelményeit, és beszámolt a július 12-i utolsó jelentés után történtekről: elfogadták a kormánytagok magatartási kódexét, kidolgoztak egy tiszta és átlátható módszert azon ügyészek kiválasztására, akiket vezető funkcióba neveznek ki, és egyezményt kötöttek az iskolai jogi oktatás bevezetéséről. A miniszter beszámolt a tervezett rövid, közép- és hosszú távú intézkedésekről: ilyen a büntetőjog összhangba hozatala az alkotmánybíróság döntéseivel, az áldozatok jogaival, illetve a kiterjesztett elkobzással kapcsolatos uniós irányelvek hazai jogrendbe való átültetése, az Emberi Jogok Európai Bírósága által a fogvatartási körülményekkel kapcsolatban megszabott kötelezettségek teljesítése vagy a közkegyelmi törvény.
A közlemény szerint Frans Timmermans „nagyra értékelte a román fél által elért haladást a korrupció elleni harcban és az igazságügy reformjának terén”, és reményét fejezte ki, hogy ez a fejlődés folytatódni fog. Abban is megegyeztek, hogy a jövőben rendszeressé teszik az ehhez hasonló egyeztetéseket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1292
szavazógép
2017-07-28: Belföld - :

Kétszázezer gyermek beoltatlan

225 ezerre tehető azoknak a 9 hónapot betöltött, de 9 évesnél fiatalabb gyerekeknek a száma, akiket nem oltottak be kanyaró ellen. Az adat az egészségügyi minisztérium tegnap elkészült jelentésében szerepel. A kanyarójárvány továbbterjedésének megakadályozására megyei szinten létrehozott bizottságok csaknem 2300 olyan települést azonosítottak országszerte, ahol fennáll a fertőző gócpontok kialakulásának kockázata.
2017-07-28: Belföld - :

Hatan őrizetben a diplomabotrányban

Több mint 350 000 eurót, iratokat és informatikai rendszereket foglaltak le az Egyetemi diplomák tanulmányok nélkül elnevezésű ügyiratban szerdán végzett 106 házkutatás nyomán.