Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 24., kedd: Máról holnapra A sepsiszentgyörgyi példaSepsiszentgyörgyön sikerült tető alá hozni a magyar—magyar megállapodást. Többszöri próbálkozás és nagy elszántság kellett ahhoz, hogy az RMDSZ és az MPP felülemelkedjék a kampányban ejtett sebeken, személyes sértettségen és egyéni ambíciókon, bár nehezükre esett, a kompromisszum megköttetett, a két szervezet vállalta, a következő négy évben közösen kormányozza a háromszéki megyeközpontot. Nem volt könnyű dolga az RMDSZ színeiben megválasztott polgármesternek, aki gyakorlatilag szembement pártja MPP-t kirekesztő irányvonalával, és nem a gőgös, győztünk, miénk a hatalom álláspontot választotta. De nem volt egyszerű az egyezségkötés az MPP számára sem, hisz több mandátumot szereztek ugyan, de nem elegendőt akaratuk érvényesítésére, és a polgármesteri tisztség után le kellett mondaniuk arról is, hogy alpolgármesterükről egymagukban határozzanak. Négyszer ültek tárgyalóasztalhoz a felek, sok vita előzte meg a hétfői megállapodást, de felülkerekedett a józan ész, győzött a kompromisszumkészség.
Az, ami Sepsiszentgyörgyön történt, példaértékű lehet az erdélyi magyarság számára. A győztes mindent visz elv helyett az együttműködés érvényesült. Sepsiszentgyörgyön is léteztek más lehetőségek, az RMDSZ a központi egyezségeknek köszönhetően elnyerhette volna a román tanácstagok szavazatát, és két alpolgármestert is állíthatott volna, de megköthette volna külön alkuját az MPP is. Nem így történt, a megválasztott tanácstagok, a polgármester pontosan érezte, teljesítenie kell kampányban tett ígéretét, választóik közös kormányzást várnak tőlük. Ez a város érdeke, hisz az MPP ellenzékbe rekesztése négy év viaskodást, állandó harcot hozott volna, így azonban van esély az építő önkormányzati munkára. De ez a magyar közösség érdeke is, hisz igazolhatja, együtt sokkal hatékonyabb lehet a két magyar szervezet, mint egymással szembenállva.
Sepsiszentgyörgyön elkezdődött valami, aminek az erdélyi magyarság jövőjét kellene tükröznie. Első lépésként beigazolódott, hogy felül lehet emelkedni a politikai ellentéteken, ideológiai különbségeken, és meg lehet kötni a kompromisszumot. Az elkövetkezőkben be kell bizonyítaniuk, hogy ez a megállapodás működőképes, hosszú távon is lehetséges az együttműködés a közösség, a város érdekében. Ha sikerül, akkor Sepsiszentgyörgy valóban iránymutató példa lesz. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 961Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
TodorBarna - 22:35 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
eli - 22:10 Új választási rendszer, régi veszélyek
lada1200 - 21:57 Új választási rendszer, régi veszélyek
Ferencz - 21:00 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról
girtlergyula - 19:34 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||