Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. augusztus 21., hétfõ 13:22
Köszöntjük Sámuel, Hajna nevű olvasóinkat!

Ügyvédet fogad Sepsiszentgyörgy (A Sepsi-SIC ellen a prefektus)

2017. augusztus 11., péntek, Közélet
Edzenek a Sepsi-SIC fiatal kosarasai. Fotó: Facebook/Sepsi-SIC
Edzenek a Sepsi-SIC fiatal kosarasai. Fotó: Facebook/Sepsi-SIC
A Sepsi-SIC Egyesületnek fizetett tagsági díjat megtámadta a prefektus, és mivel a pert alapfokon megnyerte, Sepsiszentgyörgy önkormányzata közigazgatási jogban jártas ügyvédi irodát bíz meg azzal, hogy a brassói táblabíróságon a város érdekeit képviselje.
Az erre vonatkozó határozatot tegnap vita nélkül megszavazta a helyi tanács.
A per előzményeit Miklós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője ismertette a sajtóval. Az egész egy feljelentéstől indult, a kézilabda-szakosztály egyik volt munkatársa kifogásolta, hogy az egyesület fenntartásához szükséges tagsági díj befizetését két olyan személy is megszavazta, akik esetében összeférhetetlenség áll fenn. Egyikük, Debre­czeni László a feljelentő szerint a sportklub könyvelője volt akkor (ez nem igaz, ezért könnyű volt a vádat leszerelni). A másik Sztakics Éva alpolgármester, akinek a Park Szálloda résztulajdonosaként a feljelentő szerint nem kellett volna szavaznia, mivel a Sepsi-SIC-től két kézilabdázó kislány két hétig ott evett, az erre vonatkozó szerződést maga a feljelentő írta alá, de nem az alpolgármesterrel, aki nem is tudott róla, hiszen nem vesz részt a szálloda igazgatásában.
Ilyen ügye már volt, és mindig felmentették – mondta Miklós Zoltán, aki bízik abban, hogy most is kedvezően zárul a történet. Ha a város veszít, nem tudja, mi lesz, hiszen 2015-ös, 2016-os tagsági díjakról van szó, amelyeket régen elköltöttek.
Az önkormányzat közvetlenül nem tudja finanszírozni a Sepsi-SIC működését, ezért egyesületi tagdíj befizetésével támogatja a város hírnevét öregbítő csapatokat. Tegnap az esedékes tagdíj is elakadt, mert csak kilencen szavazták meg, és az egyszerű többséghez legalább 11 szavazat szükséges.
2017. augusztus 11.
péntek 10:16
TIHI
1617 hozzászólás
Még meddig tűrjük ezt a senkiházit azon régió irányításában,amelynek a haladását fékezi ???? Nem vagyunk képesek egy egész megye lecserélni saját megyéje ellen dolgozó vezetőjét ??? Minden nap a prefektura és Megyei Tanács előtt kellene álljon több ezer ember mindaddig amig elrepűl ez a beteg veréb !! Hol van a parlamenti képviseletünk....hol vannak az RMDSZ,MPP és EMNP vezetői...hol vannak polgármestereink. polgármesteri titkáraink és jogászaink??? Hol vannak primoraink,hol vannak primipilusaink ?? Ez már több mint szégyen,hogy két majom sorozatosan,tucatszámra hívja perbe a magyarságot és nyeri perűgyeit mindenkivel szemben !!! Nem közigazgatási irodát kell keresni,mert hiába a román igazságszolgáltatásban amúgy is minden lehetséges,hanem megoldást ennek a pernahajder Gica Contrának azonnali menesztésére!! Hol vagytok háromszéki székelyek ? Össze kell hívni egy modern agyagfalvi szabadtéri gyűlést a főtérre,és kiordítani,hogy vége,az ispánnak mennie kell,mert nem megengedhető az egyenuralkodás,a zsarnokság a fajgyűlölet !!l Ezek a tettek igazolják az ünnepre váró gyulafehérvári határozatok értékét...hát nem,nem ünnepelünk ilyen soviniszta vezetőkkel,akik saját szülöföldjük ellen dolgoznak ! Üzenetében az ispán úr a hivatala weboldalán ezeket írja : " Tevékenységem a következő elveken alapul: törvényesség; átláthatóság és a közérdekű információkhoz való szabad hozzáférés; felelősségtudat; professzionalizmus és a polgárok felé irányultság." Ekkora barom hazugságot nem sokan írnak le !!

2017. augusztus 11.
péntek 13:11
denesmadar
96 hozzászólás
.......,és a feljelentő ?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most