Nyomtatott újság megrendelése Paypal-al

Megrendelési periódus:

Kezdési dátum:


Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz


Sepsiszentgyörgy, 2017. augusztus 21., hétfõ 13:22
Köszöntjük Sámuel, Hajna nevű olvasóinkat!

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (Részletek /27.)

2017. augusztus 12., szombat, História
Csernátony Lajos
Csernátony Lajos
Pulszky Ferenc
Pulszky Ferenc
Jókai még most a „tigrisek” között van, s a lapjában állandó harcot kell folytatnia a Deák-párt és kormánya ellen. Sőt, a harc egyre erősebb és erősebb, minél öregebb a Deák-párt. Úgyhogy a lap hangja, mely elég éles volt néhány év előtt, és mely azóta nem változott, most már túlságosan szelídnek látszik. Az ellenzéki közönségnek, mint az iszákosnak, mindig több-több szesz kell, hogy idegeit felhangolja.
 
A Magyar Újság óta egy kis vitriol is kell a cikkbe, nemcsak attikai só. Jókai tollán azonban a vitriol is rózsavízzé változik. Böszörményi mérges lapja az első stáció volt az erősebb stílus felé. Hanem a gondviselés nem hagyja el a szerencsés Jókait. Megjött külföldről Csernátony Lajos, s megkezdte „pecérdús” cikkeit és apróságait A Honban, s mérgezett fegyverek kezdtek meghonosodni a sajtóban.
A szelíd Jókai ilyen viszonyok közt mindjobban megunja a publicisztikát. Érzi, hogy nem tud versenyt üvölteni a farkasokkal, inkább elhallgat, félreáll. A Honra csakhamar Csernátony üti rá a maga erős egyénisége bélyegét, amit előre lehetett volna látni, mert Csernátony erős akaratú ember volt, tele férfias tulajdonokkal. Erősen tudott szeretni és gyűlölni. Cikkeiben egész lelke vibrált. Tintatartójában epe feketéllett, nem tinta. Tolla hegye gyilok volt. Érdekes látvány az ő életének folyamatja. Hogy forrt ki ifjúkori romlottság kétségtelen tünetei után a legnemesebb acéllá a jelleme olyan pályán, ahol a jellemek inkább megromlani szoktak.
Jókai mindinkább elhanyagolja A Hont, s már alig ír bele regényein kívül valamit. Sokan gúnyolódnak vele, hogy nem is olvassa. Szerepét Csernátony veszi át s lassankint nemcsak a párt első publicistája lesz (bár sokan nem szeretik), hanem egyszersmind Tisza Kálmán benső barátja, ki iránt hűsége csak a halállal fog megszakadni – de csak úgy, ha nincsen túlvilági élet.
Persze, hogy a Csernátony szókimondó, sőt (azoknak az időknek ízlése szerint) durva stílusa, maró gúnyja, sebző érvelése sok ellenséget szerzett Jókainak. Csernátony egyik cikke által, mely 1869-ben egy januári számban jelent meg, Pulszky Ferenc sértve érezte magát, s Jókaihoz küldte segédeit, elégtételt kérve tőle. Jókai kész volt olyan nyilatkozatot közzétenni a lapban, aminőt Pulszky akar, de elégtételt csak akkor ad, ha Pulszky előbb Csernátonyval intézi el ügyét. Pulszky ez ellen egy becsületbírósági ítéletre hivatkozott, mely régebben kimondta egy gavallér lovagias ügyében, hogy Csernátonyval nem lehet párbajt vívnia. „Ilyen előzmények után – úgymond Pulszky – én nem üthetem lovaggá Csernátonyt. Ha Jókai nem ad elégtételt, akkor egy sorba helyezem a tekintetben Csernátonyval.” Jókai erre elküldte segédjeit, mire megtörtént a párbaj az ország aggodalomteljes érdeklődése közt, amelyhez foghatót egyszerű párbaj még eddig elő nem idézett, csak talán a Mátyásé Holubárral. A párbaj pisztolyra ment – egy semmiség miatt, s mégis pisztolyra. A pisztolynak pedig nincs esze, kivált két laikus kezében.
A Honban éppen akkor indult meg A kőszívű ember fiai. Ha a Pulszky golyója bolondjában rossz helyre talál tévedni – az a remek regény éppen a legérdekesebb helyen szakad meg. S ha csak ez a regény volna! De hát amelyek még jönni fognak. Ezer meg ezer színes alak, ősök és utódok, társadalmak, korok, tündérvilágok. És ez mind attól függ, hogy a Pulszky pisztolycsöve merre hajlik. Pulszky háromszor lőtt, de a pisztolya mindannyiszor csütörtököt mondott. Jókai a levegőbe sütötte ki a maga pisztolyát. S mikor ezek után kezet fogtak, akkor vallotta be, hogy voltaképpen nem is olvasta a kérdéses cikket, s éppenséggel nem tudja, milyen sértésért verekedett.
Közönye, hidegsége annyira fokozatosan növekedett saját lapja iránt, hogy a végén már nem is olvasta, hogy ne csináljon magának rossz órát, mert átfutva a közleményeken, lúdbőrzött a háta, elgondolva, hogy ezért meg amazért megharagusznak rá. Messze is lakott a szerkesztőségtől, mióta a Külsőstáció utcai 80. számú sarokházat megvette, melyben egész falusiasan rendezkedett el. Jó vétel volt, éppen csak a harmadrészét fizette érte annak az összegnek, amennyiért őtőle ki fogja sajátítani a város.
A háznak téres mély udvara volt, befásítva, mint a falusi kúriáké. Egy hosszú sor ablak a Koszorú utcába nyílt, volt abban vagy tíz-tizenkét szoba. Bent az udvaron ambitus a Jókainé leandereivel. Az örök ifjúságot, amely neki jutott osztályrészül, az isteni gondviselés ki nem terjesztette az asszonyra, bár az már átszaladt nemcsak a Balzac által megénekelt éveken, amikor az asszony a legérdekesebb, átlépett a negyveneseken is, amikor az asszony mindent tud, sőt, túlment az ötvenen, amikor már mindent el kell felejtenie, amit tudott, és veszedelmesen közeledett a hatvanhoz, amikor őróla feledkeznek el, hogy ott van. Róza asszony ugyan gondoskodott, hogy magát folyton észrevétesse a környezetével, rigolyás volt és há­zsártos, aztán sokat is betegeskedett már, majd mindig be volt kötözgetve kámforos flastromokkal, lenmagfőzetes rongyokkal; mindenféle flanelokba bebagyulálva, mint valami sebesült káplár, járt fel s alá a nagy lakásban vagy az udvaron, és betegsége feletti bosszankodását azon töltötte, akit éppen megpillantott.
Az 1869-iki országgyűlésre az ország legnagyobb kerületének, a Terézvárosnak (a mai Teréz- és Erzsébetváros) ellenzéke egy nagyon népszerű embert keresett, akit a gőgös Gorove István kereskedelmi miniszterrel szembe állítson. Senki sem volt erre alkalmasabb, mint Jókai, aki el is vállalta a jelöltséget, s megindult az óriási kortesháború, amelyhez fogható még nem volt se azelőtt, se azóta. Aki a kort nem ismeri, az nem tudja, mi volt eleinte a parlamenti élet kezdetén egy miniszter. E földi istenek nem is anyáktól látszottak származni, hanem mintha valamely végzet helyezte volna őket az ország ügyeinek élére. Hogy egy minisztert földi halandó meg is buktathasson, azt balga ábrándnak kellett tartani.
De Jókai meteorszerű jelenség. Varázslatos név. Maga is valóságos csoda. Hátha mégis?
Egy hónapig fel volt kavarva az egész főváros. Népgyűlések, menetek, vonulások, verekedések egymást érték. A kereskedelem szinte szünetelt. Mindenki agitált, kapacitált, s a fellobogózott utcák és házak tömkelegében nem volt egyébről szó, csak hogy ki hová szavaz. A lapok napról-napra hasábokat közöltek e mozgalomról. Úgyhogy lassan-lassan az egész választási kampány mérge erre a pontra gyűlt. A láz ragadós, s hovatovább az egész város itt akart megmérkőzni.
A kormány ádáz erővel vetette rá magát a most már sokat jelentő kerületre, kinyitván a pénzforrások zsilipjeit. Azonkívül a gazdag Török József gyógyszerész, a mindenféle csodaszerek kitalálója is sokat költött barátja mellett. Akkor nem is volt nehéz Gorove mellett korteskedni, aki – mint Maszák Hugó, egyik lelkes kortese mondta a választók egy gyűlésén – „a száműzetésnek külsőleg édes, de belsőleg keserű kenyerét ette egy évtizeden át”. De a szinte kivétel nélkül Jókai táborához csatlakozott zsidók is érezték, hogy most az egyszer ki kell mutatni a „virtust”, mert az egyenjogúsítás óta ez volt az első hely, ahol döntő súllyal először opponálnak a hatalom ellen.
Mire a választási nap felvirradt, már akkorra egész Magyarország a terézvárosi eredmény utcán lihegett. A kíváncsiság elfogta Bécset is, és a nagy lapoknak riporterei megérkeztek. Magát a királynét is óránként kellett értesíteni. A választás a lövölde helyiségében volt, melynek környékét olyan sokaság borítá el, amilyen csak a Mátyás király választása idején ácsorgott a befagyott Duna jegén.
A választás két napig és egy éjjel tartott érdekfeszítő hullámzásával a számoknak. A választás első napján este 10 órakor Jókainak 28 szavazattöbbsége volt, mely hajnalra 35-re emelkedett. Akik hajnalban feküdtek le, balközépiek, nyugodtan hajtották le a fejüket a vánkosokra, de akik reggel 8 órakor ébredtek fel, azok arra a szomorú hírre keltek, hogy Gorovenak 6 többsége van. Jobban jártak a kilenc órakor kelők, mert akkor egyformán állott a két párt, mindenik 1448 szavazattal.
A Stáció utcai ház fenekestül fel volt fordítva egész nap, lovas ember nyargalt be óránként, sőt, félóránként az eredménnyel, mely méltán izgatottságban tartotta a családot. A másnap tíz órakor érkező galopin azonban rossz cédulát hozott. A Jókai-ház környékét is nagy tömegek állották el, azoknak is jelenteni kellett a cédulák tartalmát. – Jókai: 1451. Gorove: 1459. Gorovenek nyolc többsége volt tíz órakor.
A csüggedés moraja hömpölygött végig a várakozásban kimerült álmos városon. De a Jókai-párt nem lankadt. Jókai kortesei (a sánta kis Tenczer Pál volt köztük a legélelmesebb) megfeszítették erejüket, s még harminc és néhány embert hoztak össze. Az utolsó szavazókat már vállukon vitték végig a Király utcán a lövöldébe a tömegek orkánszerű éljenzése mellett – s így lett megválasztva Jókai harminc többséggel.
Mámoros diadalordítás reszketteté meg a levegőt, mely a lövöldéből kezdődve végigzúgott a roppant városon minden irányban a bécsi nagy indóháztól a vámházig, és onnan be a losonci pályaház sorompós kerítéséig. A lakosság napokig a választás hatása alatt állt, tombolt, gúnyolódott, élcek termettek az utcákon. Török József állandó hirdetéseire, hogy „nincs többé kopasz fej”, beordított a diadalittas kis Tenczer: „Nü, egy kopasz fej mégis van”.
Ez a kopasz fej (a Jókaié) azonban nemcsak az úgynevezett legszebb polgári koszorúval terheltetett meg, hanem tömérdek gonddal is; a választás sok pénzbe került, minden hitelforrásait kimerítette. De hát egyszer él az ember, s ez legalább szép nap volt. Csillaga magasan járt. Azzal a hittel pihenhetett meg az üdvözlőbeszédek, válaszok és a lakomák, áldomások után, hogy az országnak körülbelül a legnépszerűbb embere.
Az utcán nem járhatott többé gyalog, mint egykor gróf Teleki László, mert önkéntelen éljenek törtek ki a járókelőkből. Ha vidékre utazott, a peronokon szónoklatok vártak rá és fehér ruhás leányok. Kijött a városi magisztrátus is, élén a polgármesterrel. Diadalívek alatt, nem ritkán tarackdurrogások közt vonulhatott be a városokba, mintha az övé lenne az ország és a hatalom. Pedig csak az ország szeretete volt az övé. Más hatalom nem volt soha a kezében, csak az ő kis acéltolla.
(folytatjuk)
 
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most